Radics Éva missziója a zene, az ének megszerettetése

Radics Évával barátságos otthonukban találkoztunk. Azt, hogy a zenélést szerető családról van szó, remekül mutatta a nagyszobai „csendélet” a zongorával, a gitárokkal. Éva zongorázik, férjéé a gitár, lányaik pedig hegedülnek, fuvoláznak.

A Ciszterci Szent István Gimnázium énektanárnőjének iskolás éveit meghatározta a zenélés, az éneklés. A Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdett, ahol nyolc évig emelt óraszámban tanult énekelni, s heti kétszer énekkar is volt Lovrek Károllyal. Rendszeresen jártak versenyekre, mindez kihatott Éva későbbi pályafutására. Akárcsak az, hogy édesanyja tanító volt. A középiskolai évek már a Vasvári Pál Gimnáziumban teltek: az ének szakon a város zenei életében mai napig meghatározó Horányi Ottília volt a tanára. Ő és az általa tanítottak ugyancsak mély nyomot hagytak Évában, aki Szegeden elvégezte a tanárképző főiskolát, majd átjelentkezett a pécsi egyetem ének-karvezetés szakára.

Ezután izgalmas fordulatot vett az életút, Éva ugyanis elkísérte Japánba matematikus férjét. A tervezett egyéves ott tartózkodásból végül tíz év lett. A fiatalasszony elkezdte felkutatni az éneklési lehetőségeket: belépett kórusokba, majd amikor már tudott japánul, tanított is. Amikor a helyiek megtudták, hogy magyar és bírja a Kodály-módszert, azonnal kérték, hogy járjon iskolákba, kórusokat bíztak rá. A szakmát így még mélyrehatóbban sikerült elsajátítani, mert japán gyerekeknek kellett elmagyarázni azt, ami itthon, saját kulturális közegünkben sokkal inkább átérezhető, egyértelműbb. A Kodály-módszert egyébként Éva szerint nem igazán lehet átadni, mert az magyar népdalokra, háttérre van kitalálva. (Igaz, a japán népdalok valamelyest hasonlítanak a mi ősi énekeinkre.) A gyerekek nem ismerik a szolfézst, a zenetanulás magántanárnál történik, többnyire felvételek után tanulják a dalokat. Az ott átéltekből Éva a mai napig sokat profitál. Jó érzés volt számára továbbá, hogy a felkelő nap országában igen nagy tisztelettel voltak iránta mind a diákok, mind a felnőttek. Idővel barátságok is alakultak, amelyek máig tartanak. Ezek miatt is volt talán nehezebb a hazatérés; kezdetben Japánt volt nehéz megszokni, aztán meg ismét Magyarországot.

Évánál akkor inkább a szólókarrier haladt előre, ám az énekesi pályáról végül lemondott. Vagyis, ez így nem egészen igaz. A hangját ugyanis folyamatosan képzi, s 2014-ben öt másik taggal megalakították a MusiColore Énekegyüttest, amelynek művészeti vezetője. Repertoárjuk színes, fellépésekre, versenyekre járnak, s magukénak tudhatnak már két arany minősítést egy hazai és egy nemzetközi kórusversenyen.

Éva 2014-ben került a ciszterci gimnáziumba, általános- és középiskolás fiatalokkal is foglalkozik. Utóbbit meg kellett szokni, mert korábban csak kicsiket tanított. Mára úgy érzi: bedolgozta magát az iskolába, a tizenéves korosztályba is, szép eredményeket értek el.

Ő az iskola egyetlen énektanára, több száz gyerek érdemjegyeire kell figyelnie, ő az, akin a zenei nevelés helyben múlik. Számára misszió, hogy megszerettesse az éneklést, a zenét a diákokkal. A komolyzene is belefoglaltatik ebbe, ami mindig nehezebb dió. Ám Éva szerint csak megfelelő kulcsot kell hozzá adni, s akkor a gyerekek kedvet kapnak a klasszikus muzsikához. Például az énekkari szereplések által, amelyekre több korosztályban van lehetőség az iskolában. Az elmúlt tanévben négy kórussal dolgoztak, a délutánok általában próbákkal teltek. Ez szeptembertől ismét így lesz, a tanárnő már válogatja a kórusműveket…