A Rákóczi-túrós megalkotója is Iszkaszentgyörgyön nevelkedett

„Úgy gondolom, hogy a helyi emlékezetnek időről időre meg kell idéznie azokat a személyeket, akik életútjukkal, tevékenységükkel több évtizeden át segítették a település életét, vagy befolyásolták az itt élők mindennapjait. Legyen az a történelem bármely időszaka” – a helytörténész ezen mondatai ars poeticának is felfoghatók.

Kosztelny János az első iszkai körorvos

Gombosné Kis Edit egyik, az önkormányzat lapjában publikált cikksorozata írásában Kosztelny Jánost, a falu első körorvosának személyét idézi meg.

Iszkaszentgyörgyön már 1918-ban megfogalmazódott az igény arra, hogy a község körorvosi székhely legyen. Az első orvosi állásra azonban csak 1928-ban írt ki pályázatot a járási főszolgabíró. A pályázati hirdetményre három orvos pályázott. Az együttes közgyűlés egyhangú döntésével Kosztelny Jánost választotta Iszkaszentgyörgy körorvosának.

A doktor 1898. június 17-én született a Nyitra megyei Óturán. 1929-ben vette feleségül Hubina Ilonát, aki egy kislányt hozott a házasságba. Egy közös gyermekük született, László 1936-ban, aki szintén orvos lett, és édesapja nyugdíjba vonulását követően a szentgyörgyiek gyógyítója. Imádta a munkáját, a választott hivatását. Morózus, de emberszerető gyógyító volt. Személyében a falu egy olyan orvost kapott, akire mindig számíthatott, mindig minden esetben elérhető volt, ami biztonságot és bizalmat nyújtott az itt élőknek. Nem csak a rendelőben fogadta a betegeit, de rendszeresen látogatta őket otthonukban is. Több mint három évtizeden keresztül volt Iszkaszentgyörgy közkedvelt orvosa. Az ő nevéhez fűződött a község háború utáni közegészségügyének teljes újjászervezése. Kezdeményezésére a járásban először végeztek az iszkai bánya dolgozói részére teljes körű tüdőszűrő vizsgálatot, illetve az 50-es években elsők között szervezte meg a nők részére a rákszűrést – tűnik ki Gombosné Kis Edit kutatásaiból.

A Szabó család

A Szabó család a háború előtt a legmódosabbak közé tartozott Iszkaszentgyörgyön. A tulajdonukban levő – s ma is álló – Rákóczi utcai épületben egykoron szatócs- és hentesüzletet, valamint kocsmát üzemeltettek. Szőlőt műveltek, állatot tartottak. Aztán jött az államosítás és mindenük odaveszett – írja a famíliáról a helytörténész.

A most hetvenes éveiben járó Szabó István nagyapjával kezdődött minden, aki kereskedő és kocsmáros volt. Mohán éltek, majd az ottani földek eladásából származó pénzből vásárolták meg Szentgyörgyön egy helyi zsidó vendéglőstől a Rákóczi utcai házat. Az egykori épülethez a még ma is érzékelhető hatalmas gazdasági udvar tartozott melléképületekkel, pincével, istállókkal. A 20-as éveket írjuk ekkor. A nagypapa 1938-ban megvásárolta az egykoron nagy hírű Csóri Csuka Csárda „elődjét” és átköltözött Csórra. Az üzletet a nagymama és az apa vitte tovább.

Az üzletben a helyi sok gyerekes zsellérek, földművesek vásároltak. Majd időben később, a bánya megnyitását követően a bányász családok megjelenése nagyobb fellendülést hozott. Szállítottak a Pappenheim-kastély konyhájára is és egy ideig az 1944-ben szintén a kastélyban székelő finn nagykövetség részére is, akik külön konyhát vittek. 1938 után alkalmazottak voltak, gépeket vásároltak. Nagy értelme azonban nem volt a rengeteg belefektetett munkának, csak belerokkantak, hiszen jött a háború, majd az államosítás időszaka. Mindenüket elvették, az udvarukba idegen családokat költöztettek, az alkalmazottakat szélnek kellett ereszteniük.

A Rákóczi-túros megalkotása

A legnagyobb hírre ez eme cikkben említettek közül Rákóczi János vitte, akinek nevét a Rákóczi-túros megalkotása tette halhatatlanná.

A Rákóczi család 1908-ban érkezett Iszkaszentgyörgyre a Dombóvár melletti uradalmi tanyáról, Felsőleperdenről – derül ki Gombosné Kis Edit róluk szóló írásából. A család 12 gyermeke közül János is még a tanyán született 1897-ben. A tizenkét testvérből hatan érték meg a felnőttkort. Szentgyörgyre Pappenheim Szigfrid gróf szerződtette ménesgazdának a nagy szakértelemmel rendelkező apát, Rákóczi Ferencet. A család kezdetben a cselédsori lakások egyikében élt, majd a katolikus templommal szemben építették fel családi házukat. Jánost az édesapja az istállóban maga mellett szerette volna tartani, de mivel nem mutatott túl nagy lelkesedést a lovak irányába, így a kastély konyhájában próbáltak vele boldogulni. „Talán nem tévedünk sokat” – fogalmaz a helybeli história kutatója –, „ha azt állítjuk, hogy a nemzetközi hírhez vezető úton a kastélyból vezettek az első lépések.” Hamar kiderült ugyanis, hogy János tehetséges szakács.

János elemi iskoláit Székesfehérváron végezte. 1912-ben, 15 évesen került Pestre a Mágnás Kaszinóba, mint szakácstanonc. 1924-ben Párizsban dolgozott és tanult a legendás séf Georges Auguste Escof­fier irányítása alatt. 1930-tól három évig a lillafüredi Palotaszálló, 1933-tól a budapesti Gellért Szálló, majd 1953-tól 1961-es nyugdíjazásáig a Duna Szálló konyhafőnökeként dolgozott. Pályafutása során számos szakácsművészeti kiállításon vett részt. 1933-ban Bécsben, 1936-ban Berlinben, két ízben pedig Frankfurtban szerzett aranyérmet. Pályája csúcspontja az 1958. évi brüsszeli világkiállítás volt, ahol ő irányította a magyar szakácscsapatot.

Rákóczi János Brüsszelben mutatta be a nevét viselő, a magyar cukrászat legjobb hagyományaihoz visszanyúló túrós süteményét, melynek receptjét már a harmincas évek közepén megalkotta. A népszerű túrós lepényt úgy dolgozta át, hogy tészta helyett keményre vert, cukrozott tojáshab került a rögös túró tetejére, amit megbolondított egy kis baracklekvárral.