Húsvéti hagyományok Fejérben: a harangszókor megrázták a gyümölcsfát

Móri-völgy és a Zámolyi-medence szokásai

– Tíz-, illetve inkább tíz és fél éves koromig laktunk Sárkeresztesen. Én mindig egyedül mentem locsolni, soha nem kísért el az édesapám. A korombeli lányokat, illetve az ismerős asszonyokat kerestem fel. Az ötvenes évek második felét írtuk, a szegényebb gyerekek szappanos vízzel jártak locsolni. Nálunk nem volt divat, hogy vödörrel zúdították volna nyakon a lányokat, olyan azonban előfordult, hogy a legények szódásszifonnal locsoltak. Cserébe piros tojást kaptam, a felnőttektől egy, esetleg két forintot, a kivételt a nagy-anyám jelentette, aki többet is adott az unokájának – meséli a kiváló néprajztudós, aki a Szép napunk támadt című kötet egy fejezetében csokorba kötötte a Móri-völgy és a Zámolyi-medence településeinek húsvéti szokásait.

Ebben ma már kevésbé ismert hagyományokat is leír. Nagyszombat volt például a katolikusok számára a tűzszentelés napja. Amikor aztán vihar volt, a megszentelt, megáldott, elszenesedett fahasábot a tűzre rakták azért, hogy az Úr haragja eltérítse a sötét fellegeket. Ezen a napon volt szokásban a keresztvízszentelés is. Ezzel a vízzel, ha nem volt idő már papot hívni a súlyos beteg újszülötthöz, bárki keresztelhetett. A reformátusoknál a nagyszombat az ünnepi előkészületekkel telt. Takarítottak, sütöttek-főztek. Sárkeresztesen – miként a szerző említi – a kalács, a lepény elkészülte után ki is meszelték a konyhát, melyet utoljára hagytak. A többi helyiséget ugyanis már a nagyhét előző napjaiban kimeszelték.

Harang, gyümölcsfák

Meghökkentő szokás volt, hogy amikor nagyszombaton ismét megszólalt a harang, megrázták a gyümölcsfákat, hogy minél többet teremjenek. Gelencsér József szavai szerint volt olyan hely, ahol – lehetőség szerint – minden gyümölcsfához állítottak valakit.

A nagyszombaton este tartott feltámadási körmenet – szakrális célzata mellett – az egykori határjárások átmentése volt. Bodajkon – derül ki a könyvből – a körmenet alkalmával tisztára söpörték az utcát, virágot, gyertyát tettek az ablakba. A településen a második világháború előtt a menetet a tűzoltók 18 tagú fúvószenekara zárta. A rezesek a „Feltámadt Krisztus e napon” zenéjét játszották.

Húsvétvasárnap reggel a templomban megszentelték a kalácsot, a sonkát, a tojást. A megszentelt tojást Magyaralmáson aztán elfelezték a testvérek között, mert úgy tartották: így, akárhova is keveredjenek, megtalálják egymást.

Ételek

A régi világban mindennek jelentése volt. Így a húsvéti ételeknek is. A sonka a Jézust szimbolizáló bárány helyébe lépett. A tojás az újjászületés jelképe, mely a természet tavaszi ébredéséhez és a feltámadt Jézushoz egyaránt köthető. A kenyér, a kalács pedig Krisztus keresztáldozatát szimbolizálja – tudtuk meg Gelencsér Józseftől.

Tojásfestés

A Móri-árokban a tojást általában egyszínűre festették. Ehhez leginkább a vöröshagyma héjából készült főzetet használtak, ami sárga színt adott. A bolti festékek az 1930-as évektől kezdtek elterjedni.

Locsolkodás

A locsolkodás eredetileg termékenységvarázsló szokás, és mint ilyen – ezt már én teszem a tudós szavaihoz – feltehetően még a pogány időkben gyökeredzett. Országosan ismerték, ám nem mindenhol gyakorolták. A kutató szerint a Dunántúlon szórványosan fordult elő, s egyes községekben – például Mohán vagy Söréden – csak az utóbbi évtizedekben terjedt el. Iszkaszentgyörgyön, Bodajkon, Magyaralmáson, Csákberényben, Csákváron vagy Fehérvárcsurgón a vödörvízzel történő locsolás dívott. A két világháború között szódavízzel, szagos vízzel – azaz szappanos vízzel – locsoltak. 1945 után jelent meg a fiúk, a legények kezében húsvéthétfőn a kölnivíz. A gyerekeknél a locsolás az utóbbi időkben már kifejezetten a pénzgyűjtést szolgálja – állapítja meg Gelencsér József.

A néprajzkutató a témáról folytatott személyes beszélgetésünk során elmondta: a locsolást Székesfehérváron korábban nem annyira gyakorolták. Az 1970-es évektől viszont reneszánszát élte a szokás a nagyvárosban is, mégpedig nem csak annak paraszti gyökerű közösségeiben. A rendszerváltást követően aztán lassan lecsengett. Pedig a locsolás arra is alkalmat adott, hogy az ismerősök fölkeressék egymást és elbeszélgessenek kicsit – tette hozzá Gelencsér József, akitől megtudtuk, hogy a „Zöld erdőben jártam, / kék ibolyát láttam” kezdetű, országosan ismert locsolóvers bizony nem népi eredetű. Ugyanakkor Bodajkon például helyi változata is kialakult. Imigyen hangzott: „Kis kertben jártam, / Rózsafákat láttam, / Azok elkezdtek hervannyi, / Szabad-e locsónyi?” Míg egyébként a jeles napokon, karácsonykor, újévkor vagy István- és János-napkor igen archaikus köszöntőket mondtak, a locsolóversek általában újabbak és egyszerűek.

A húsvétot sok helyütt bál zárta.