Hagyományőrzés

2019.06.18. 07:15

Tábori értékőrzés: a Mesterségek Háza és Moha is helyszín

Bőrözés, szörpkészítés is szerepel a hagyományőrző tábor programjában ezen a héten.

Bokros Judit

Tarsolyt és könyvjelzőt is készítenek bőrből a hagyományőrző tábor résztvevői

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Hétfőtől péntekig tart a Fejér Megyei Művelődési Központ és a Terepjárók DSE által szervezett napközis tábor, amely A múltunk érték, a hagyomány kötelez címet kapta. A gyerekekkel a Rác utcai Mesterségek Házában és Mohán, az egyesület alkotóházában foglalkoznak – tudtuk meg Pintérné Palkovics Gabriella táborvezetőtől. A tábornak huszonkilenc, 8–12 éves korú résztvevője van, s a legtöbben Fehérvárról csatlakoztak, de több környékbeli faluból is érkeztek gyerekek.

Szinte minden nap tartogat valamilyen kézműves-foglalkozást, például bőrözést (tarsoly és könyvjelző a téma), levendulabuzogány- vagy szörpkészítést (finom mentás, levendulás változatról van szó). Ezenfelül természetesen játékra is sor kerül, ám ott is a hagyományos változatokat részesítik előnyben. Tehát van métázás, célba dobás, vásári fahalacskák horgászata és a többi. Egy-egy nap során felváltva, kis csoportokban alkotnak vagy játszanak a gyerekek, hogy a munka mellett lazítás is legyen. A programok alakulása időjárásfüggő, terveztek ugyanis strandolást és kirándulást is.

Tarsolyt és könyvjelzőt is készítenek bőrből a hagyományőrző tábor résztvevői
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A nap reggel 8-kor indul, s délután négykor ér véget. Az egyesület a nyár folyamán még több tábort is lebonyolít, amelyekben hasonlóan értékes foglalatosságok várhatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában