Szép japán tárgyak a fehérvári múzeumból

A múlt hétvégi Kulturális örökség napjainak része volt a Szent István Király Múzeum kétnapos programja a Budenz-házban. Japán vonzásában – ezzel a címmel invitálták programra a Távol-Kelet iránt fogékony közönséget, amely az Ybl Ervin művészettörténész hagyatékából berendezett múzeumban ezúttal megismerkedhetett a japán teázási szokásokkal és a babák jelentőségével is.

A rendezvény apropóját adta az is, hogy idén ünnepeljük a magyar–japán diplomáciai kapcsolatfelvétel 150 éves fordulóját. Magyarország akkor még a monarchia részeként lépett kapcsolatba Japánnal, s ez az ismeretség azóta is gyümölcsöző.

Az Ybl-gyűjteményben Gärtner Petra művészettörténész kalauzolta a társaságot a tárgyak között, amelyek kultúrtörténeti hátterét is alaposan megvilágította. Először a babáknál időztünk el, amelyek vitrinben engedték csodálni magukat. Mint kiderült, erre az alkalomra néhány magánfölajánlás is érkezett olyanoktól, akiknek van a tulajdonában jellegzetes japán baba.

Vezetőnktől megtudtuk: a babáknak gazdag hagyománnyal bíró múltjuk van Japánban. Még külön napot is szentelnek nekik, méghozzá minden év harmadik hó harmadikán. Ez a babák napja, ugyanakkor a lányok napja is. Ekkor őket ünneplik, ők vannak a középpontban.

Azok a családok, ahol lánygyermek van, szinte kirakatba, látható helyre teszik a babákat. Ezeket egy lépcsőszerű, emeletes szerkezeten szokás elhelyezni, amelynek legmagasabb szintjén a császárt és a császárnét ábrázoló baba foglalhat helyet (magántulajdonból kölcsönözve láthattunk ilyeneket, a 20. századból).

A múzeumi Moskovszky-gyűjteményben van egy Icsimacu kislány baba a 20. század első feléből, s van egy Mignonette babaházi baba japán stílusban, az 1890–1910 közötti időszakból.

Az első szobából (ahol egy látványos, japán, pávás díszítésű kék porcelán tál is függ a falon) tovább haladva, a második helyiségben egy kilencbordájú csészét vehettünk szemügyre csészealjjal és nyolcszögletű tányérral. Ezek szintén a 20. század elejéről valók, Ybl Ervin hagyatékát képezik. Díszítésként darumadár (a hosszú élet jelképe Japánban) és növényi minta került rájuk, gazdagon. Az ilyen tárgyakat kifejezetten külföldi exportra készítették, már az európai igényeknek megfelelően.

Érdekes volt hallani, hogyan formálta a japán stílust a nyugattal való kapcsolat, az, hogy mit vártak el a távoli és egzotikus országtól.

Magát a porcelánt Japán Kínának köszönhette, de koreai közvetítéssel jutott el hozzájuk a technika, amelyet aztán maguk fejlesztettek tovább. A japán teaszertartásról is hallhattunk részletekbe menően – ezt a teával együtt szintén Kínától vették át a japánok.

Mesteri módon tudtak aztán teázni, a maguk egyszerű csészéiből, külön e célra kialakított teaházikókban.

E szobában volt még egy csodás vázapár. Díszítésük mandarinkacsás, a hitvesi hűség szimbólumaként.

A harmadik helyiségben látható, díszes fedeles Imari-vázapár ugyancsak exportra készült, szilva- és cseresznyefavirág, peónia, valamint krizantém mintákkal.

Ezeket egyébként sosem használták, csak dekorációként szolgáltak. Akárcsak a hosszú, kék váza, amelyen fehér sárkány tekereg.

A negyedik szobában található porcelán csésze és alj japán hölgy díszítést kapott, a dobozszerű füstölő pedig Satsuma-kerámia, szamurájos mintával.

Voltak még más gyönyörűségek is, amelyek most, időszakosan láthatók a Budenz-házban.

A múlt szombati kalauzolás után az érdeklődők Zopcsák Ferenc segítségével merülhettek el a kalligráfiában, amelynek kapcsán bemutatót is tartottak és kipróbálható volt a szépírás eme tudománya.