tavaszra elkészülhet

2020.11.25. 07:15

Ítélet és kegyelem: befejeződött a csákberényi játékfilmforgatás

Nem kíméli a magyart az ellenség abban a játékfilmben, amelynek jeleneteit Csákberényben vették fel az elmúlt hetekben. Az utolsó forgatási nap kedden volt.

S. Töttő Rita

Szikora János (jobbra) meggyógyult, a forgatókönyv társírója már ott volt az utolsó forgatási napon

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Utolsó forgatási napját tartotta kedden Csákberényben az Ítélet és kegyelem című történelmi játékfilm stábja. A Sobor Antal Perelj, Uram! című regénye alapján készült film 1849-es eseményeket dolgoz fel, két csákberényi szemszögéből. Ott lehettünk a forgatás utolsó napján, annak is egy olyan jelenetében, amikor az osztrákok alaposan elnáspángolják az elfogott csákberényieket. A történetről már írtunk korábban: a fiatal, 27 éves Manszbarth Antal katolikus plébános és az idősebb, ötvenen felül járó háromgyerekes Szikszai János református lelkész 1849-ben templomaikban kihirdették a debreceni magyar kormány függetlenségi nyilatkozatát… Ez volt a vesztük.

Szikora János (jobbra) meggyógyult, a forgatókönyv társírója már ott volt az utolsó forgatási napon
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A történet júliusban játszódik, amit a ködös novemberi napon meglehetősen nehezen viseltek a színészek – ám játékukon ebből semmi sem látszódott. Az utolsó forgatási napon azonban már ott volt Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója is, akit pár hétig nélkülözniük kellett a stábtagoknak: a koronavírust azonban sikeresen átvészelte, s kedden már irányításával fejeződhettek be a film helyszíni munkálatai.

 

Nagy Endre producer szerint a forgatást még nagyon sok utómunka követi, s a legoptimistább elképzelések szerint 2021 tavaszán el is készülhet a film. A kevésbé optimista változat azonban – tette hozzá – az őszi megjelenés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában