Egy igazi világklasszis hegedűs, pazar játék

Az elmúlt esztendő novembere, vagyis a halottak napi hangverseny és a néhány nappal rá rendezett Chopin-est óta nélkülözte a székesfehérvári közönség az élő találkozást a klasszikus zene remekeivel. Nagy örömmel fogadtuk a hírt: május utolsó napján a Filharmónia-bérlet keretében újra koncertet rendeznek a Vörösmarty Színházban. Az immár mögöttünk álló szezonra visszatekintve persze szomorúan kellett konstatálnunk: a sorozatból az első és utolsó hangverseny valósulhatott csak meg. Ugyanakkor bízzunk benne, hogy a Győri Filharmonikus Zenekar bérletzáró vendégjátéka valójában a „normális” körülményekhez való visszatérés nyitányának bizonyul majd.

A győriek művészeti vezetőjük, Berkes Kálmán irányításával, szép programmal és egy nagyszerű szólistával érkeztek: műsoruk első részében Dohnányi, Chausson és Saint-Saëns műveit, a szünet után Csajkovszkij 2. c-moll szimfóniáját szólaltatták meg. Dohnányi Ernő öt rövid tételből álló ciklusa, a Szimfonikus percek 1934-es bemutatója óta egyike a zeneszerző legnépszerűbb alkotásainak.

Tömör megfogalmazása nagy kihívás az előadók számára, hiszen itt nincs idő a tételek sajátos hangulatának ráérős kibontására, azonnal meg kell ragadni a karaktereket. Berkes Kálmánnak és zenekarának ez remekül sikerült, különösen a perpetuum mobile jellegű, briliáns zárótételben.

A hangverseny szólistája, Szergej Dogadin nevét a 2019-es moszkvai Csajkovszkij-versenyen aratott győzelme után ismerte meg a zenei világ. E megmérettetésen kizárólag tökéletesen képzett hangszeres diadalmaskodhat: Dogadin hegedülésében a legádázabb kritikus sem találna mákszemnyi kivetnivalót sem. A fénylő technikai vértezethez a nagy versenyek tüzében edzett színpadi rutin és kikezdhetetlen önbizalom társul: Dogadin rendelkezik mindama paraméterekkel, amelyek ma elvárhatók egy világklasszis hegedűstől. Pazar játékát hallgatva ugyanakkor számomra kérdéses maradt, hogy a virtuozitás mögött valóban mély mondanivalóval bíró, átütően izgalmas személyiség áll-e? A rokonszenves orosz művész a romantikus hegedűirodalom két népszerű repertoárdarabját adta elő: Chausson egy Turgenyev-novella ihletésére 1896-ban keletkezett Poème című darabját magvas, gyönyörű hangon „mesélte el”, Saint-Saëns 1863-ból való Bevezetés és rondo capricciosójában pedig látható örömmel játszott el a spanyolos motívumokkal. Feltűnő volt a műgond, amellyel a leggyorsabb passzázsok tökéletes kijátszására törekedett (még a tempóból való kiesést is kockáztatva): ezúttal valóban hallhattuk a hegedűszólam minden apró részletét. A vastapsot Paganini szólóhegedűre szánt Paisiello-variációinak lehengerlő magabiztossággal előadott részletével köszönte meg.

Csajkovszkij 2. (c-moll) szimfóniája a „Kisorosz” (vagyis ukrán) melléknevet kapta a benne szereplő nagyszámú ukrán népdalidézet miatt. Az 1873-ban bemutatott négytételes alkotást a mester 1881-ben átdolgozta: ma ebben a formában hangzik el a mű, sajnos jóval ritkábban, mint Csajkovszkij egyéb zenekari darabjai. Ha nem is éri el a késői szimfóniák színvonalát, a kompozíció számos figyelemre méltó részlettel szolgál, különösen két utolsó tételében. A Győri Filharmonikus Zenekar művészei markáns artikulációval, kiegyenlített hangzással tolmácsolták a szimfóniát Berkes Kálmánnak a lényegre szorítkozó dirigálása mellett: a hatásos, jól felépített interpretációt erős tapssal fogadta a színház nézőterét mintegy háromnegyedéig megtöltő közönség.