Frissen Fejérből

2022.01.27. 07:10

Szép beszéddel ünnepel a Nemes Nagy Ágnes Kollégium

Szép magyar beszéd és képzőművészeti verseny helyszíne volt szerdán délután a Nemes Nagy Ágnes Kollégium.

Bokros Judit

Sasvári Nóra is felolvasott a szép magyar beszéd versenyen

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A névadója születésének 100. évfordulóját ünneplő kollégiumban a múlt héten megkezdődött a jubileumi év. Ennek jegyében rendeztek kiállítást a földszinten az elmúlt huszonnégy év rendezvénysorozatainak képeiből. Szerdán pedig huszonötödször zajlott megyei szintű szép magyar beszéd és ugyancsak megyei szintű képzőművészeti verseny az intézményben. Előbbi megmérettetésen a fehérvári középiskolákból és kollégiumokból végül tizen­nyolc diák vett részt, utóbbira hat nevező volt. Az alkotás témáját Nemes Nagy Ágnes Tükör előtt című verse adta. A szép beszéd verseny öttagú zsűrijének elnöke Benkő Andrea rádiós szerkesztő-műsorvezető volt, aki Éger Katalin tagintézmény-vezető köszöntője után kedves szavakkal bátorította a jelentkezőket, és technikai segítséget is adott. A versenyzők egy szabadon választott és egy kötelező szöveget olvastak fel, az utóbbi szerzője Nemes Nagy Ágnes volt. A végeredmény szerint első helyezett lett Király István a Teleki Blanka Gimnáziumból, második Németh Fruzsina a Ciszterci Szent István Gimnáziumból, a harmadik pedig Mesics Flóra Anna, szintén a Ciszterciből. Dicséretben részesült Pető Boglárka, a Tóparti Gimnázium és Szakgimnázium tanulója, valamint Füzes Péter, a Vasvári Pál Gimnázium diákja.

 

A képzőművészeti versenyt Vízvári Tünde nyerte a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumból, második lett Németh Mária és Tóth Helga párosa (Nemes Nagy Ágnes Kollégium), a harmadik pedig Hopka Karina és Pózsa Henrietta kettőse a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégiumból. 

A kollégiumban tavasszal várható az emlékév következő eseménye.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában