1842. március 11-én született

2022.03.11. 17:34

Ma 180 éve, Szentgyörgyön született Eötvös Károly

Négynapos programsorozattal emlékeznek a település híres szülöttére, Eötvös Károlyra.

Déri Brenda

20220310 Mezőszentgyörgy, Eötvös Kálmán szobor koszorúzása, Ádám Zsolt alpolg., Tóth M Gábor Fővárosi Ügyvédi Kamara elnöke. Fotós: Fehér Gábor FG Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Pontosan 180 évvel ezelőtt született a községben Eötvös Károly, aki életpályája és munkássága során oly sok minden volt, ügyvéd, publicista, író és országgyűlési képviselő.

 

Védett bűnösöket, szerkesztett újságot, és felszólalt olyan ügyek mellett, melyekben hitt. Erre emlékeztek a március 7-től 11-ig tartó rendezvénysorozattal a helyiek. A nyitóesemény egy kalandjáték volt, melynek eredményhirdetésére ma, 14 órakor kerül sor. Ezt követte az Eötvös 180 névre hallgató utcakiállítás, amely szerda reggeltől volt látható a könyvtár kerítésén, majd a csütörtöki záróműsor. Az Eötvös Park emlékművénél ünnepi beszédet mondott Tóth M. Gábor, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke: – Mindenki tudja, hogy Mezőszentgyörgy híres szülöttéről beszélünk. Nem volt tehát vitás az, hogy hol kell keresni ennek a tartalmas életnek a kezdetét – mondta az elnök Eötvös előtt tisztelgő beszédében.

 

Az ügyvédi kamara elnöke, Tóth M. Gábor, felidézte Eötvös Károly – akire csak „reneszánsz emberként” hivatkozott – életének főbb állomásait, műveit. Felolvasta A két temető című alkotásának egy részletét:

 

„A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben. Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében. Aki a virágot ülteti és ápolja a síron: annak keze, szíve és lelke ott van a mellett, aki a sírban nyugszik. S ha már nem dobog a szív, ha már a lélek elrepült s a kéz is elszáradt: megszűnik a virág is. Minek élne tovább? Miért szórná illatát és sugarait? Ha már úgysincs kinek.”

 

Majd azzal folytatta: – Nagyon fontos, hogy e szülőföld táplálja Eötvös Károly emlékét, akinek hivatástudata és az elesettek felé mutató empátiája kiemelte őt valamennyiük közül. Amíg Mezőszentgyörgy áll és létezik, addig ez a műemlék és Eötvös Károly emléke is létezik – fogalmazott.

 

A megemlékező ceremóniát végül néhány koszorú elhelyezésével zárták, melyet Tóth M. Gábor, Lánginé Csík Angéla polgármester és Kiss Péter, a művelődési ház vezetője helyezett el Eötvös Károly szobránál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában