Pajzán székely mesék Baracskán

A magyar néprajz tudománnyá válásának idején, a kutatói hőskorban a nagy-magyarországi gyönyörűséges viseletek és a folklór kategorizálásakor elsőként a palóc tájszólást vették górcső alá a nyelvészek. Különleges hangzása a köznyelvitől eltérő magánhangzóknak az érdeklődés középpontjává tette az amúgy gazdag tájszólások között is. Mellékesen tesszük hozzá, hogy bármilyen messze eső tájszólásokat a mai napig is megért az ország más vidékein élő magyar, nem úgy, mint például a németeknél, ahol olykor feliratozzák a messzi tartomány nyelvét. Nálunk a csángó magyar a legkevésbé egyező a köznyelvivel, mert az még nyelvújítás előtti szókinccsel bír. Az erdélyi székely nyelvjárás kedvességét, helyenként humoros mivoltát használták fel Lacika és a nagy fehér asszony címmel pajzán székely mesés estjük összeállításában az előadók a baracskai faluház színpadán. Belefért ebbe némi népi erotika, ami sohasem malacság, vagy ha az, semmiképpen nem trágárság, még egy-két p..a szó felemlegetésével sem… 

A pázmándi születésű, Gyúrón élő Domak Anikó ismert néprajzos, népdalos körökben neves előadó, lévén maga is etnográfus, énekes és népzenész, több citerazenekar alapítója és vezetője. Tanít, együtteseinek, dalköreinek neve is beszédes: Kacagány, Tüzifa (rövid ü-vel), Szikra, s a Tordasi férfidalárda vezetője is ő. Kislánya, a négy és fél esztendős Bea már kapott saját kis lófejes citerát, a vér nem válik vízzé. Anikó ezúttal is citerált, s melléje énekelte a kicsit pikáns, pajzán népdalokat Éger L. László beszédes történeteit fűszerezendő. Anikó ütőgardonon is játszik, ezen a különleges, bőgő alakú, egy fából faragott ritmushangszeren, amelynek Moldva és Székelyföld a hazája. Színpadi, szakmai barátság az övék, a pajzán székely meséket és dalokat 159. alkalommal mutatták be színpadon, árulták el, kedveltségét is bizonyítván e műfajnak. „Egyszer voltam nálatok, leszakadt az ágyatok, úgy recsegett, ropogott, a szalmája szotyogott” – hát ezt gyerekversnek hinnénk, de nem az. Vagy már az lett, az eredeti jelentés megszelídült. 

„A vajai templomba’, még a pap is azt mondja, muszáj felállni, lyukra találni.” Ilyenek hangzottak el, a dalokhoz pedig amolyan székely dekameronos mesék, mosolyra fakasztók, nevetésre ingerlők. A szerelem bizony nem csak égi jelenség… Éger L. László aranylemezes dalszerző és szövegíró, műsorvezető és előadóművész Berecz András nyomdokain halad nem titkoltan. A budapesti illetőségű Berecz is úgy tanulta és alakította ki magának csodás népi beszédét, habitusát, a példaképe a húsz éve színpadon álló, ma már Gárdonyban élő fiatalembernek. 

Neki ugyan erdélyiek a gyökerei – Szászrégenben született, később Székelyudvarhelyen élt a család, a rendszerváltáskor költöztek az anyaországba, László alig kilencéves volt csupán. Megtanulta, ráragadt a székely beszéd, mondta el, amit maga is szeret, bár „civilben” az irodalmi-köznyelvit használja. A színpadon mások is szívesen hallgatják tőle e modorban előadott meséit, főként Anikó citerás-dalos kíséretében. Más műfajokban is igen termékeny, közismert alkotó. Olykor a közönséghez is „kibeszélnek”, élő a műfaj, akár a népszínműveké. Baracskára az Éppen péntek! civil egyesület hívta meg őket, Kocsis Györgyné titkár köszöntötte a péntek esti találkozó közönségét. Szőlősy Attila polgármester és Kolumbán Ottília alpolgármester egy kis vendégségbe is meginvitálta a szép Makovecz-­faluházba a mesélőket és a hallgatóságot.