Csapatépítő és bemutató

2022.07.23. 19:19

Találkozó és búcsú Csókakőn

Két eseményt gyúrt egybe a Csókakői Várbarátok Társasága.

FMH

Csöngedi Károly elnök (B1) vezette fel a Várbarátok Társaságának Lovagi Tagozatát a vár kápolnájában tartott Brindisi Szent Lőrinc búcsú misére.

Forrás: Fűrész György

A civil szervezet elnöke, Csöngedi Károly vezetésével toborzót tartottak, hogy minden érdeklődő, ifjú vagy kicsit idősebb, megismerhesse a vár szorgalmas építőinek kitartó, elhivatott munkáját, életét és a várhoz fűződő, szoros viszonyát.

A toborzó reggel óta tartott és csak addig tartottak szünetet, amíg várbarátok társaságának lovagi tagozata és néhány vendég felvonult a várba hogy részt vegyenek a brindisi Szent Lőrinc búcsú misén melyet Oravecz Attila bodajki helyettes plébános celebrált Fejér megye egyetlen fennmaradt kővárának kápolnájában.

A sikeresnek mondható csapatépítő napon beszélgetéssel, íjászattal  töltötték az időt a házigazdák és az irántuk érdeklődők.

Az érkező szélvihar és zápor aztán véget vetett a programnak, de Csókakő nem maradhat program nélkül, így hamarosan elindul a lassan már hagyománnyá váló éjszakai futás a Vértes lábánál fekvő település és a szomszédos Söréd között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában