Az utolsó aranyágacska halálával lezárul a dinasztia története

A Nagyboldogasszony Bazilika monumentális tornyai újra állnak, harangjai zúgnak. A harangtornyok helye és mérete megegyezik azon tornyokéval, amelyek a királykoronázások idején álltak. A Nemzeti Emlékhely utoljára ad otthont koronázásnak. Ezúttal III. András fejére kerül a királyi jelkép.

A nézőtér és a színpad között fekszik egy dús lombkoronájú fa. Az előadás kezdetén, s még sokáig csak a csonkja „játszik”, s ezen csonkhoz olykor közelebb merészkedve, máskor távolabb lépve meséli el Boldog Erzsébet (Varga Lili testesíti meg) édesapja történetét. Az ország hányattatott sorsának, atyja küzdelmeinek felelevenítésével repíti vissza az időbe saját magát és hallgatóit.

A szakrális színpadon megelevenedő koronázásba ágyazott élettörténet a történelmi háttér és a korszak bemutatására is nagy hangsúlyt fektet. A trónviszályoktól hangos, hanyatló országba a birtokhalmozó főurak hatalomvágyának kereszttüzébe érkező III. András (Sarádi Zsolt) egy olyan országot, egy olyan uralkodási szituációt örökölt, amiben nagyon nehéz volt sikeresnek lenni. Az országára tündérmeseként tekintő, gyermeki naivsággal és befolyásolható jellemmel sújtott uralkodó azonban a káoszba süllyedt országban próbálja megkísérelni a lehetetlent: rendet teremteni. Egy olyan országban teszi mindezt, ahol az önjelölt királyokkal is szembe kell néznie.

Visszatérve a nézőtérre: ezúttal a korábbiaktól eltérő, hagyományosabb a felállás. Minden szék a színpaddal szemben kapott helyet. A térből előrenyúló monumentális díszletelem a színpadi eseményektől távolabb helyezi a közönséget – a dobozszínpadi térhez szokottak számára már az első széksor is messzinek tűnhet. Nincs azonban veszve minden, a történetet ezúttal is egy mobilis ledfal hozza közelebb a nézőhöz. Ez olykor eltakarja mindazt, ami színen történik, máskor csak egy-egy mozzanatot enged láttatni, olykor pedig kinyitja a teret a nézők előtt, s látni engedi a színészi játék minden pillanatát. A ledfalak képei olykor egészen közel hozzák a szereplőket, láthatóvá teszik a színészi játék minden mozzanatát, az arcokra kiülő mimikát, a szereplőkből áradó örömöt vagy éppen csalódottság érzését mind inkább átélhetővé téve.

A Szent Korona rajzolatát leképező színpadi korona a játék teréből kiemelkedve, ám ezúttal mozgás nélküli látványelemként erősíti a királyt, a hitet, a tenni akarást. A darab során felcsendülő dallamok tovább erősítik, s egyúttal kivetítik az uralkodó vagy az éppen aktuálisan középpontban lévő szereplő érzelemvilágát.

III. András, az utolsó aranyágacska halálával – fiú utód híján – kihal az Árpád-ház, lezárul a dinasztia története. Az összefogás, a közös erő azonban képes felállítani a fát, amely leképezheti azt az Árpád-házat, melynek utolsó aranyágacskája káoszba süllyedt országában is hittel és reménnyel élt és uralkodott.

A Szikora János írta és rendezte darab főbb szerepeiben Sarádi Zsolt, Varga Lili, Ballér Bianka, Varga Gabriella, Sághy Tamás és Mihályi Győző látható.