Szellemidézésre készülnek Iszkaszentgyörgyön

Felhívást tettek közzé nem régen Iszkaszentgyörgyön: keresik azokat, akiknek van otthon valamilyen Jandó-alkotásuk és szívesen kölcsönadnák azt egy kiállításra. Na, de ki volt ez az alig ismert művész? A világhálón mindössze egyetlen cikk található róla, amelyet Nagy Renáta jegyzett a Régió4 2009 novemberében megjelent számában. A szerző a művész akkor még élő egykori mecénását, a monori Veres László ügyvédet kérdezte. Iszkaszentgyörgyön azonban vannak még – ha nem is sokan –, akik emlékeznek a bohém figurára. Az egyik ilyen Cseh Zoltán, aki gyerekkorában a kiskastély egyik lakásában élt szüleivel. Jandó a szomszédjukkal volt jóban, így többször is megfordult arrafelé.

– Kinézetét tekintve Jandót leginkább az ismert magyar filmben, az Üvegtigrisben, Gaben figurájához tudnám hasonlítani. Feltűnő volt törtfehér panama öltönyében, a hozzávaló cipővel és inggel, ahogy ment a faluban, kezében állandóan valamilyen alkotás, amelyek közül voltak látványosabbak is – idézte fel emlékeit Cseh Zoltán, akitől azt is megtudtuk, hogy a keramikus József Attila és a Vörösmarty utca sarkán álló házban lakott az édesapjánál, ahová kényszerből költözött vissza, ugyanis – így mondják – bohém életmódja miatt kitiltották a fővárosi kocsmákból és szórakozóhelyekről. Szentgyörgyön egy darabig csendesebben élt, de a város közelsége miatt nem sokáig tartott józan életmódja. Állítólag, ami pénzt műveiért kapott, azt azonnal elszórta, a Fehérvárról őt hazaszállító taxisoknak is gyakran fizetett egy-egy kerámiaképpel. No, meg másoknak is, akik felé tartozása volt. Munkáit szívesen fogadták, mert különleges technikával, jó érzékkel alkotott és már a 70-es években is 4-5 ezer forintot adtak egy-egy darabért.

Jandó Tibor szobrokat, domborműszerű kerámiaképeket készített, olyan méretben is – pl. 80-szor 40 centiméter –, amelyeket más nem csinált abban az időben. A műgyűjtő mecénás szerint, az akkor már ismert Kovács Margitot megelőzve nyert egyszer pályázatot a Korsós lány című szobrával. Ezt a művet – állítja Veres a régi cikkben – később megformálták Szombathelyen ember nagyságúban, bronzba öntve. Alkotásai mutatnak némi hasonlóságot Kovács Margit munkáival, ami nem véletlen, hiszen főiskolás korában együtt dolgoztak, így bizonyára sok mindent ellesett tőle. Ez persze semmit nem von le saját tehetségéből, munkáinak értékéből.

Veres László arról is mesélt, hogy sokszor kisegítette Jandót, hogy meg tudja venni a festékeket, alapanyagokat, mert bár minden alkotása szinte azonnal elkelt, a pénzt rögtön elverte, elitta a művész, akinek életmódja miatt gyorsan romlott az egészsége. Édesapja halála után Sárkeresztesre költözött, ahol 1979-ben öngyilkos lett.

Munkái azonban sok helyen megmaradtak. Cseh Zoltán maga is több háztartásban látta őket annak idején, többek között nagyapja satupadja felett is lógott egy Jandó-kép a falon és - azt mondja -, vélhetően külföldre is került belőlük. Veress László 2009-ben a monori Vigadóban rendezett kiállítást a magángyűjteményében lévő, közel 20 alkotásból – Jandónak gyönyörű padlóvázái is voltak – azzal a szándékkal, hogy felkeltse a művész iránti érdeklődést, hátha akad valaki, aki alaposabban utánajár Jandó életművének és munkáinak.

Nem mellesleg Cseh Zoltán volt az is, aki Iszkaszentgyörgyön a legutóbbi Tájházi dispután „bedobta” Jandó nevét. Így született meg Gombosné Kiss Editben az ötlet egy kiállításra. Akinek tehát van otthon bármilyen Jandó Tibor által készített kerámiája és szívesen kölcsönadná azt a kiállításra, felveheti a kapcsolatot az ötletgazdával, a [email protected] e-mail címen!