Csoóri mint alappillér – A társaság és a kortárs költő is rá emlékezett

-A Gárdonyi Géza Emlékház falán lehet látni a Fejér megyei irodalmi emlékfalat – mutatott rá a szombati Csoóri délután alkalmával Ocsenás Katalin házigazda a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány kezdeményezésére, s elmondta: a Gárdonyi Géza Emlékév kapcsán mondhatom, olyan szellemi nagyságok, költőtársak arcképei találhatóak itt, akik mintegy őrzőkként, védőrökként segítenek bennünket a nehéz időkben. Olyankor, amikor talán szükség van arra, hogy egymásban a jót lássuk, a gondolkodásmódunk kicsit árnyaltabbá váljon, s támpontot adhasson a minket körülvevő kommunikációs kultúra vagy kulturálatlanság korszakában is. De ahhoz, hogy tudjuk őket használni, talán ebben az időszakban is, s fel tudjuk ismerni az értékeket, szükség van olyan irodalmi eseményekre, mint a mostani.

Két meghívott - Vakler Anna népdalénekes, zenetanár és Bakonyi István, a Csoóri Társaság elnöke - sajnos nem tudott eljönni az eseményre betegség miatt. Az előadás terme pedig a takarékosság jegyében lett kiválasztva: Ocsenás Katalin és Iancu Laura mögött ropogott a tavalyi fa táplálta tűz a Gárdonyi Emlékház cserépkályhájában, amely – a kínált teával egyetemben - tökéletes meleget és otthonosságot árasztott a következő beszélgetéshez. A kis terem pedig bizony szombaton délután megtelt vendégekkel: sokan voltak kíváncsiak a József Attila-díjas költőnőre, aki moldvai magyarként – és csángóként is -, illetve mára a térség lakosaként képviseli a kortárs irodalom egy lényeges szegletét.

A Kákics Kulturális Egyesület előadása színesítette a programot, majd pedig Csoóri Sándor és Iancu Laura közös délutánját idézetekkel kezdte a házigazda. Elsőként Csoóritól citált: „Jósolhatnék borzasztó dolgokat. Ehelyett csak lehangolt és rosszkedvű vagyok. Sőt, tekinteteket keresek: ne adjuk föl a reményt. Úgysincs már másunk, mint az erkölcsi erőfeszítés. Tudjuk, hogy a népek a legbelsőbb hibáik miatt hanyatlanak meg, tehát a legbelsőbb erényeik miatt föl is támadhatnak.[…] A nemzetalkotó képesség… éppoly különleges géniusz vagy tehetség, mint a költészet vagy a vallásos ihlet.”

Iancu Laura kapcsán pedig egy méltatója írásából idézett Ocsenás Katalin: „Iancu Laura alkotásainak egyik legmarkánsabb jellemzője a hitelesség. Nem kis kereszt egy álságos, szövevényes világban.”

Iancu Laura Magyarfalun született a 70-es években. Útját egészen a Velencei-tóig így mesélte el röviden a közönségnek:

- 1997 óta élek Magyarországon, egyetemre jöttem át. De úgy, hogy tudtam, itt szeretnék majd élni. Ez bennem úgy él, hogy haza költözök. Úgy nőttem fel, hogy a nagymamától azt hallottam mindig: mi ide kivándoroltunk, de nekünk van hazánk, s mi egy nemzetnek vagyunk a kis népcsoportja. Akik kiszakadtunk Moldovába. Ezért volt bennem mindig az, hogy egyszer haza akarok jönni. Velencére pedig úgy kerültem, hogy a férjem pécsi, én pedig Budapesten dolgoztam, tanultam, laktam. A családi élet miatt úgy tudtuk megoldani, hogy egy harmadik helyre költöztünk, amely az én munkahelyemhez esik közel. Ez 2014-ben történt meg. A kisebbik gyermekem már itt született.

Laura – mint kiderült - Pilinszky és Csoóri munkásságára is feltekint. Bakonyi István távollétében is kérte, mindenképpen kérdezzenek rá: két ilyen különböző világból hogyan merített Laura? – Valóban ők az én vezércsillagaim. Csoóri Sándort volt szerencsém személyesen is ismerni. Elsősorban a szemléletük az, melyre rá tudtam csatlakozni. Az ember, mint alkotó ugyanis nagyon magányos, de szellemi értelemben szüksége van társakra.  

Pilinszkyhez az istenkérdés, a hit, az emberi létezés metafizikai értelmezése kapcsolja a költőnőt – mesélte:

- Valahol ugyanazokat a problémákat ismertem fel magamban, mint amelyekről nála olvastam. Csoóri pedig abban példa számomra, hogyan lehet ebben a világban értelmesen élni, úgy hogy mégiscsak egy absztrakt, s nem a hétköznapi világot követjük. Csoóriban ez az egészen rendkívüli – hogy nem hasonlott meg, tisztában volt a magyar valósággal, a falu tragédiájával, a kicsi és a nagy történelem tragédiájával, mégis hitt a valóságnak, nemzetnek egy ideális, sérthetetlen, szentségi hasonmásában.  Ezt másnál nem találtam meg ilyen ártatlansággal és hitelességgel. Én is így állok kétlábon: a világ valós túlélésében Csoóri az egyik emlő, ami táplál engem, a másik pedig az a metafizikai valóság, amelyet viszont Pilinszkynél találok meg. Mindketten megtartó erők számomra.

Csoóri Sándort azonban nem csak íróként idézték meg ezen a találkozón: számos tevékenysége mellett például kiemelték, hogy Sára Sándorral megszólítatta a még élő doni túlélőket, ő alapította a Duna tévét, a táncház mozgalom is hozzá a kapcsolódik. Iancu Laura számára is a néprajz az élete egyik fő területe: - Nagyon korán eljöttem otthonról, nem igazán tudtam még, mit akarok kezdeni az élettel. Viszont ezer kilométerre az otthonomtól, látva, hogy mindig milyen különös és megható figyelem övezte a moldvai magyarokat, záporoztak rám a kérdések. Így szembesültem azzal, hogy nem tudom mindenre a választ, hiszen otthon mi nem tanultunk magunkról, a saját történelmünkről. Éltünk, mint a legyek vagy a fák, nem számított különösebben senkinek, hogy mi ott vagyunk. Azzal, hogy mi egy nagyon gazdag népköltészeti óceánban úszunk, s nagyon gazdag kultúrával rendelkezünk, igazán Budapesten szembesültem. Így döntöttem el, hogy néprajzot fogok tanulni. Ennek tükrében pedig az sem volt kérdés, hogy a szakmámban is ezen a területen maradok. Moldva, azon belül pedig a vallási témák váltak a fő szakterületemmé.

A szellemi feltöltődést követően a Fejér megyei irodalmi emlékfalon található Csoóri Sándor portrét koszorúzták meg a résztvevők.