Megható pillanatok a vegyeskar életében

A vegyes kar az idei zenei világnaphoz kötődő székesfehérvári ünnepségen vehette át a Fricsay Richárd Zenei Díjat, amelyet a színvonalas munka mellett az is indokolhatott, hogy a kar idén több szempontból jubilál. Egyrészt: elődje a már említett néven 130 éve, 1892- ben alakult, akkor még csak férfikarként. Másrészt: a ma ismert vegyes kar harminc éve, 1992-ben vette fel az Alba Regia nevet, miután összevonták az Ikarus Kórussal. Ez utóbbit Kneifel Imre vezette, akit nagybátyja, Kneifel Ferenc kért fel arra, hogy legyen másodkarnagy az Alba Regiánál. A kórus az elmúlt 130 évben többszöri átalakuláson ment keresztül, a háborúk miatt kényszerszüneteket kellett tartani, de mindig volt újjászületés – mesélte Kneifel Imre, aki karnagyként maga is Fricsay-díjas. 

Számára a 2022-es év igazán ünnepi, hiszen idén búcsúztatták a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI éléről, ahol közel három évtizedig volt igazgató. Akkor is meglepetésünnepséget szerveztek számára, ahogy ezúttal, a zenei világnapon is váratlanul érte, hogy a kórus díja mellett átvehetett egy személyes elismerést, majd szinte minden szereplő, valamint a közönség jó része is neki énekelt. Ő pedig csak állt a csarnok közepén, és elérzékenyülve hallgatta a „szerenádot”… Kneifel Imre egy zenészdinasztia leszármazottja. Ő maga is zenél, valamint karnagyként tevékenykedik. Az Alba Regia Vegyeskar elődéhez családi szálak fűzték, hiszen nagyapja, Kneifel Ferenc vezette a kórust, tőle vette át az említett nagybácsi, szintén Kneifel Ferenc, aki idővel Imrének adta át a karmesteri pálcát. Mivel rengeteg teendője volt már akkor is, és az Ikarus Kórussal szintén heti kétszer próbáltak, ezért logikus lépés volt a két kórus összevonása. Akkor váltottak egyesületi formára. Az elmúlt három évtizedben igen sok minden történt a kórus háza táján, ám a keddi és a csütörtöki próbanapok stabilnak bizonyultak. 

A próbák helyszíne azonban sokszor változott – emlékezett vissza Kneifel Imre. Voltak az Arév székházában, egykori banki épületben, a Táncházban, sőt még a Petőfi moziban is. Aztán a Kodály-iskolában kaptak helyet, ahol körülbelül tíz évig az ebédlő volt a próbák helyszíne. Miután megjelent a Covid19-járvány, az iskolában nem tudtak próbálni, ám lehetőséget kaptak arra, hogy az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában jöjjenek össze. A keddi és a csütörtöki próba már ott zajlik, nagyjából másfél órában. A kórustagok száma többé- kevésbé változatlan volt az elmúlt évtizedekben. Jöttek is, mentek is, de van, aki körülbelül harminc éve énekel velük. A munka és a család mellett sokszor nehéz megoldani a rendszeres próbára járást, de azért mindenki igyekszik. Jelenleg 45 körüli a létszám – mondta a karvezető, aki azt sok más kórusra is jellemző tényt sem hallgatta el: férfi énekesből bizony itt is kevesebb van. A repertoárban világi és egyházi művek egyaránt szerepelnek, de több a világi zenemű. A kórus rendszeresen fellép a hagyományos városi ünnepségek műsoraiban, oratorikus műveket pedig főleg egyházi ünnepek alkalmával adnak elő. Illetve, a Harmonia Albensis nevű templomi koncertsorozat egy-egy koncertjén mindig énekelnek. 

A maguk által szervezett események közül a legnagyobb a körülbelül 10 éve életre hívott Székesfehérvári Kórustalálkozó. Erre a székesfehérvári felnőtt kórusokat hívják meg egy ifjúsági kórus kíséretében, mert ügyelnek az utánpótlás kinevelésére is. Idén november 26-án, a Kodály- évfordulóval összekötve rendezik meg a kórustalálkozót, amelyen a Várpalotai Bányász Kórussal összeállva Kodály-műsort énekelnek. A két kar egy nagy kórussá olvad össze, így terjedelmesebb Kodály-műveket (például Mátrai képek, Jézus és a kufárok) is elő tudnak adni. A vegyes kar eddigi legjelentősebb, versenyen elért eredménye ezüst minősítés a római Musica Sacra Nemzetközi Kórusversenyen. Ám nem a megmérettetés az elsődleges szempont. Jelenleg a fehérvári kórustalálkozón kívül egy kiskunfélegyházi szereplésre készülnek, hiszen az ottaniakkal jó kapcsolat alakult ki. Kneifel Imre nagy megtiszteltetésnek tartja a kórus Fricsay- díját, amelyet sokáig sikerült titokban tartani, akárcsak az ő polgármesteri elismerését. És akkor itt térjünk vissza a csarnokbeli eseményekhez, vagyis azok hatására. 

– Megható pillanatok ezek, az ember szinte nem is tud velük mit kezdeni, csak próbál megállni a lábán. Ilyenkor érzem azt, hogy mennyi szeretetet kapok. Ez talán annak is köszönhető, hogy sosem voltam parancsolgató, inkább kértem. Igaz, ha valakire rá kellett szólni, azt megtettem. Inkább amolyan „Utánam fiúk!” típusú ember vagyok, aki nem megcsináltat valamit, hanem megmutatja, hogyan kell csinálni. Nagyon sokat kaptam, kapok vissza a tanítványoktól, kollégáktól, barátoktól – mondta Kneifel Imre, akinek idővel majd azon kell elgondolkodnia, ő kinek is adja tovább a karmesteri pálcát. Ám, ez még nem mostanában következik be…