Látványos diákmunkák a friss kiállításon

2023.01.30. 19:15

Arculattervek, tanulmányrajzok, textilek, kerámiák is tanúskodnak a Tópartiban folyó munkáról (galéria, videó)

Hétfőn megnyílt a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium hagyományosnak mondható Téli Tópartis tárlata. Az érdeklődő látványos válogatást láthat a diákok munkáiból.

Bokros Judit

Illusztráció!

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Tele művészettel – jelenthetnénk ki a Tóparti Gimnázium kapcsán kissé átalakítva az ismert, Székesfehérvárra vonatkozó szlogent (tele élettel). Hiszen az aulában most ismét azonnal művészeti alkotások állítják meg az iskolába igyekvő, ott különböző okokból látogatást tevő embert, illetve magukat a tanulókat, a tanárokat. És egyáltalán, nyilvánvaló, hogy egy művészeti tagozattal is rendelkező iskolában a mindennapok része a művészet, az ilyen jellegű képzésben résztvevők munkához, tanuláshoz való hozzáállását pedig áthatja az alkotói szemléletmód. 

Az iskolában régóta hagyomány a Téli Tópartis tárlat megrendezése, amelyen a művészeti képzésben részt vevő minden évfolyam és tagozat megmutathatja magát. Az évről évre rendezett válogatás célja egyrészt az, hogy bemutassa az intézményben folyó munkát, másrészt hogy a tanulóknak is megmutatkozási lehetőséget biztosítson. Ezúttal is bepillantást nyerhetünk tehát abba, mivel foglalkoznak a művészeti grafikus, a kerámiaműves vagy a textilműves szakirányokon tanuló ifjak.

Az már első pillantásra is látszik, mennyire színes anyag alakult ki ismét, ami mind szó szerinti, mind átvitt értelemben igaz. A fekete-fehér csendéletek, tanulmányok, grafikák mellett ugyanis sok a színek bátor és kreatív felhasználásával készült munka, legyen szó grafikai arculattervről, textiltervről, megvalósított ruháról, portréról vagy kerámiáról. Érzékelhető az a fejlődési vonal is, amelyet a 9. osztálytól tesznek meg a diákok a 13. évfolyam végéig. Az szintén látszik, hogy vannak kiemelkedő tehetségek és már-már professzionális szintű alkotások. Nagyon mutatósak például a laza és hordható, ugyanakkor művészi megjelenésű egyberuhák, pólók, a grafikai arculattervek között is vannak kifejezetten ötletesek, a kerámiák némelyikét pedig szinte hazavinné az ember, hogy a diákok által tervezett, megformált csészéből kávézzon vagy ilyen művészi vázába helyezze virágját. A ceruzával, szénnel, pasztellel kidolgozott rajzok megmutatják, milyen témákon, modellekkel is dolgoznak a fiatalok a rajz órákon.

A tárlatról a művészeti tagozat vezetője, Végvári Beatrix így nyilatkozott: a válogatás során a diákok is megtanulnak rendezni. Az adott nyersanyagból szakmai értékelés alapján válogatnak, ezután következnek a tárlatrendezési elvek, hiszen a látogató szemszögéből is muszáj szelektálni. Nagyon sok munka van ebben a kiállításban is, mert mindenkitől került ki egy-egy alkotás. Külön érdekesség a mostani 12-esek látványos anyaga, hiszen 11. évfolyamosként utoljára ők vehettek részt olyan kéthetes szakmai gyakorlaton, amelyet már kivezettek a rendszerből.

A kiállításmegnyitón Vizi László Tamásné igazgató mondott köszöntőt, a műveket Cser-Palkovics András polgármester ajánlotta a közönség figyelmébe. A tárlat rendhagyó módon, az iskola felújítási munkálatai miatt csak február 10-ig tekinthető meg nyitvatartási időben, legközelebb pedig két év múlva várható a megrendezése.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában