A kötet címe sok mindent magába foglal

2023.01.27. 19:00

Felfedezés címmel mutatta be első verseskötetét Bokros Judit

Első verseskötetét mutatta be Bokros Judit a Szent István Hitoktatási és Művelődési Központban. A megjelent versek alapját sok esetben a hétköznapi helyzetek adják, ugyanakkor olyan gondolatokat ébresztenek az olvasóban, amelyek akár sokáig is foglalkoztathatják.

Baráth Eszter

Hétköznapi történések és mély gondolatok fonódnak össze Bokros Judit kötetében

Fotó: Fehér Gábor

Bokros Judit költő, újságíró első verseskötete a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula ösztöndíj támogatásával, a Vörösmarty Társaság kiadásában jelent meg. A három ciklusban, összesen 39 verset felsorakoztató kötetben olyan költemények jelentek meg, amelyek körülbelül az elmúlt két évben születtek.
A bemutató különleges felütéssel kezdődött, hiszen a szerző Átvilágítás című versét olvasta fel, miközben szavalatát fuvolaszó kísérte. Az est folyamán többször is felcsendültek a dallamok és néhány, a kötetben helyet kapott vers is elhangzott, melyek Horváth Irma, Páli-Herczeg Zsuzsanna és Páli-Herczeg Attila közreműködésével valósultak meg.
– Bár sokszor elmondtam, különösen, amikor a magyar irodalomról van szó, hogy számunkra ez ünnep. Most pedig, hogy Bokros Judit első verseskötetét mutathatjuk be, különösen az – fogalmazott köszöntőjében Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke. Mint mondta, egy új könyvet kézbe fogni mindig különleges öröm. – Számomra külön öröm, hogy Bokros János lánya édesapja nyomdokaiba lép, hiszen nagy-nagy szeretettel és tisztelettel őrizzük Bokros János emlékét – emelte ki Bobory Zoltán.
Bakonyi István irodalomtörténész, a kötet felelős szerkesztője szintén köszöntötte a megjelenteket, és elismerő szavakkal beszélt a kötetről, valamint annak szerzőjéről. – Bokros János és Bokros Judit nevével tulajdonképpen a folytonosság fémjelezhető – emelte ki az irodalomtörténész. Mint mondta, nagy öröm volt számukra, mikor megtudták, hogy Bokros Judit is ír. Bakonyi István úgy fogalmazott, a költők által megélt és megírt élet nagyon ritkán áll párhuzamban egymással, a Felfedezés című kötet verseiről, Bokros Judit írásairól viszont ez is elmondható.

Bakonyi István, Bobory Zoltán és Iancu Laura egyaránt elismeréssel beszélt a kötetről
Fotós: Fehér Gábor

Az est további részében a szerzővel Iancu Laura költő beszélgetett a kötet kapcsán, kettejükről Bakonyi István úgy nyilatkozott, verseik alapján egyfajta szellemi rokonságban állnak egymással. – Ezekből a versekből kirajzolódik Judit világa és stílusa, ami persze sokat fog majd változni, hiszen az út elején van. Ugyanakkor egy érett hang szólal meg, még akkor is, ha először haljuk ezt a hangot – Iancu Laura így vezette fel a beszélgetést.
A kötet a Felfedezés címet kapta és ezt egyrészt akár véletlennek is tekinthetnénk, hiszen a szerző elmondása szerint eleinte csak munkacím volt, másrészt viszont sok mindent magába foglal ez az egyetlen szó. – Szerintem a felfedezés valóban egy többrétegű folyamat lehet. Egyrészt az olvasó felfedezheti magának a kötetet, felfedezheti magát egy-egy versben. Mi emberek nap mint nap felfedezhetünk új dolgokat magunk körül, ha elég nyitottak vagyunk, akár új impulzusokat, akár a megszokott dolgokat valahogyan másként, mint korábban -fogalmazott Bokros Judit. Mint mondta az elmúlt pár év számára is önmaga felfedezése volt az írói, költői pályán.
A történet, esemény, valamint a gondolat egyaránt fontos szerepet kap a kötetben. – Általában érdekelnek és megragadnak a hétköznapi helyzetek. Van olyan is, hogy valahol megfog egy pillanat, egy párbeszéd. Mindig érdekelt, hogy más költők hogyan írnak, honnan jön a gondolat. Egyrészt ez valahol elmondható, valahol viszont az ember nem tudhatja, hogy aznap mi érkezik meg hozzá, egyáltalán érkezik-e valami vagy sem – mesélte munkafolyamatáról Bokros Judit. Úgy fogalmazott, van, hogy egy mondat jut eszébe, ami köré épül a többi, de az is előfordult, hogy egy cím fogalmazódott meg először.
A bemutatón elhangzott versek ezeket mind alátámasztották, hiszen több olyan költeményt is hallgatott a közönség, melynek alapját a hétköznapi helyzetek adták. A művészetek összefonódása pedig az est folyamán is megjelent, hiszen a kötet címéül is szolgáló, Felfedezés című versből Horváth Irma készített zenés feldolgozást, amit a közönségnek is megmutatott.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában