Tanulmány és katalógus

2023.02.24. 20:00

Az Árpádok országa – egy meghatározó korszak és annak kimagasló személyiségei

Az Árpádok országa címmel jelent meg két hónapja Ritoók Ágnes és Simonyi Erika szerkesztésében az a kötet, amely a külföldi és a magyarországi emlékek együttes bemutatásával a maga egységében láttatja az Árpádok korát. A Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában megjelent kiadványt Budapest után a fehérvári közönség is megismerhette.

Héjj Vivien

A nemrég megjelent kötetet kerekasztal-beszélgetésen mutatták be a Városi Levéltár és Kutatóintézetben

Fotó: Fehér Gábor

Rendhagyó formátumban, kerekasztal-beszélgetés keretében mutatták be a Városi Levéltár és Kutatóintézet Szekfű Gyula termében az Árpádok országa – Tanulmány és katalógus címet viselő kiadványt.

– A Királyok és Szentek – Az Árpádok kora címmel a Szent István Király Múzeumban volt látható a tavalyi évben egy kiállítás, ennek a katalógusát mutatjuk most be. A színvonalas, több, mint hatszázharminc oldalas munka huszonkilenc tanulmányt tartalmaz. – fogalmazott köszöntőjében Csurgai Horváth József, a levéltár igazgatója.

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, L. Simon László arról beszélt, ez a nagyon fontos kötet arra is bizonyíték, hogy az elmúlt években, évtizedekben milyen sok új, fontos megállapítást hozó kutatási eredményt köszönhetünk a korszak történészeinek és régészeinek.

– Számos olyan tárgyi anyaggal, régészeti föltárással, forráselemzéssel lettünk gazdagabbak, amelyek árnyalják azt a képet, amely bennünk élt a korábbi tanulmányaink során megszerzett tudásnak köszönhetően az Árpád-korról. Ez a kiállítás – a Királyok és Szentek – elképzeléseink szerint azt a célt is szolgálta volna, hogy nemzeti büszkeségünket erősítse. Hogy dacára annak, hogy a későbbi évszázadok, a törökök jelenléte sok-sok kárt, pusztítást okozott ebben az országban, mégis mind az írásos forrásanyagban, mind a régészeti leletanyagban és tárgyi emlékekben van mit fölmutatnunk, és ez azt jelzi, hogy Szent István és utódai országa egy erős, stabil, keresztény államként létezett Európában. – mondta a főigazgató, aki arról is beszélt, a Magyar Nemzeti Múzeum célja a továbbiakban, hogy a most megjelent kötet könyvsorozattá bővüljön.

Fontos célkitűzés volt, hogy az Árpádok országa című kötet a szakmán túl a történelem iránt érdeklődőkhöz is eljuthasson
Fotós: Fehér Gábor

Az összegző jellegű, átfogó kiadványról a kötet egyik szerkesztője elmondta: fontos cél volt, hogy egy olyan kötet jöjjön létre, ami nemcsak a szűk szakmához jut el, hanem mindazokhoz, akiket érdekel a történelem, akik szeretnének valamilyen szinten tájékozódni a közoktatásból mára kissé kieső időszak kulturális emlékeiről, történetéről.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak Ritoók Ágnes és Simonyi Erika régész-főmuzeológusok, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Zsoldos Attila akadémikus, az MTA rendes tagja. A beszélgetést Böröczki Tamás, a Magyar Nemzeti Múzeum szerkesztőségének munkatársa vezette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában