Tavaszköszöntő

2023.03.31. 14:00

„Mindörökre megmarad a bor, a dal, a tánc”

Tavaszköszöntő délutánon lépett föl a Ráckeresztúri Pávakör és Halász Tibor Adonyban, a Szociális Központ meghívásának eleget téve.

Gajdó Ágnes

Fotó: Gajdó Ágnes

Az Adonyi Szociális Központ gyakran örvendezteti meg az időseket különféle érdekes rendezvényekkel. Egyik nap tavaszi díszeket készítettek, máskor filmet néztek, társasjátékokkal múlatták az időt. A szervezők nemrég a közeli településről hívtak vendégelőadókat: a Ráckeresztúri Pávakör és Halász Tibor gitárművész lépett a közönség elé. 

Fotós: Gajdó Ágnes

Az intézmény vezetője, Supliczné Szabó Zita köszöntötte a megjelenteket, majd bemutatta a fellépőket. A jelenlévők megtudhatták, hogy a Pávakör több mint negyvenéves múltra tekint vissza, elsődleges céljuk a helyi és Fejér megyei népdalkincs megőrzése és továbbadása, de természetesen más tájegységekről származó magyar népdalokat is szívesen énekelnek. Három évtizedig Halász Tibor volt a Pávakör művészeti vezetője, néhány éve azonban már Szokoli Lászlóné fogja össze a sajnos maroknyi, ám igen lelkes csoportot.

Tibor ezen a délutánon saját szerzeményeket adott elő. Kiderült, hogy minden fellépését ugyanazzal a dallal kezdi. Horváth István költő Ha a fenyő maga volna című versét még nagyváradi diákként zenésítette meg. A költeményt – melynek záró versszaka a közösség erejét hangsúlyozza: „Ha a fenyő maga volna, / kettétörne, nem hajolna. / Zúg az erdő, nincs a fenyő / egyedül – akkoriban betiltották, ám Tibor mégis mindig eljátszotta. Egyik tanára szavait ma is jóleső érzésekkel idézi, hiszen akkor úgy érezte, mintha lovaggá ütötték volna: „Tibi, te nagy csirkefogó vagy, vigyázz magadra!” A gitárral, olykor harmonikával is kísért dalok között számos életképet is hallhattak az érdeklődők, például a vasgyári munkásról, a patkolókovácsról vagy épp önmagáról, Magyarországra való áttelepülésükről. Zárásként Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című költeménye hangzott el.

Fotós: Gajdó Ágnes

A Pávakör tavaszköszöntő énekekkel készült, melyek közül az ismertebbekhez a közönség is csatlakozott. Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója tiszteletére a szabadság-szerelem költőjétől is választottak, majd a másfél órás, igen tartalmas műsor végén az adonyi borok által ihletett dalcsokorral búcsúztak: „mindörökre megmarad a bor, a dal, a tánc”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában