Ferenczy Noémi sok-sok egykori taggal is találkozhatott

2023.04.28. 09:09

Tizenöt év élményeit idéztek fel a Fejér Holló Diákszínpad ünnepi találkozóján

Valami csoda történt a minap a Ciszterci Szent István Gimnázium dísztermében, ahol a Fejér Holló Diákszínpad tartotta a találkozóját vezetőjük, Ferenczy Noémi tanárnő két kötetének bemutatójával.

Bokros Judit

Ferenczy Noémi (balra), a Fejér Holló Diákszínpad vezetője kétkötetes szerző is. Könyveiről Farkasné Sárközi Évával beszélgettek a színjátszós találkozó elején

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Tizenöt év élményei, emlékei, örömei „robbantak föl” a teremben abban a három órában, amíg a találkozó hivatalos része tartott. Persze, volt levezetés is, ám az már nem hivatalos keretek között, nyilván még több beszélgetéssel, emlékidézéssel.

A gimnáziumban működő Fejér Holló Diákszínpad tizenöt éve mutatta be az első komolyabb egész estés előadást, méghozzá Madách Az ember tragédiája című műve alapján, amely a vezető, Ferenczy Noémi egyik szíve csücske. Azóta több egész estés darab is született, amelyek rendre nagy sikert arattak, hiszen nézők nem csupán a gimis diákok és tanárok, a családtagok köréből érkeztek, hanem külsős érdeklődők is voltak – és bizonyára lesznek is. Látszik, hogy a Fejér Holló egy közösség, ahová jó tartozni, tehetségműhely, ahol sokat lehet fejlődni, és a Fejér Holló életérzés is, amiben egészen egyszerűen csak úgy jó elmerülni.

Az ünnepi találkozóra a jelenlegi tagok mellett sok egykori ciszteres, diákszínpados ifjú érkezett – többen már családdal, gyerkőccel -, hogy először meghallgassák Ferenczy Noémi kötetbemutatóját. A tanárnő rövid időt adott magának, mindössze fél óra jutott kettő, a közelmúltban megjelent könyvére (az egyikben kisprózák vannak vértanúkról Egy közülünk címmel, a másik verseket tartalmaz Kirakós címmel). Beszélgetőpartnere kollégája, Farkasné Sárközi Éva volt, verseket és egy-egy prózát pedig néhány kiválasztott diák adott elő. Noémi elmondta magáról: nem az az alkat, aki nagyon szeret bemutatni, legalábbis a saját dolgaival így van. Az nem okozott meglepetést, hogy kijelentette: számára az irodalom maga az élet, nem különül el a kettő. Éva kérésére így jellemezte magát: megfigyelő, mélyen érző ember, akiben sok a kreativitás, és bizony hálás is, valamint nagyon szereti a humort. Alapvetően versekben gondolkodik, ezen kívül a dráma áll hozzá igazán közel. Elárulta még: a nyáron várható, hogy összeáll egy, a drámáit tartalmazó kötet is.

A villámbemutató – amelyet már sokan hallgattak – után megkezdődött a közös ünneplés, pogácsával, tortával, zenével, illetve az előadások rövid összefoglalójával, videóüzenetekkel, beszélgetéssel. A tanárnő nagyon meghatott volt, mint fogalmazott, „érzelmi hullámvasúton ült” – ami nem meglepő. Tudta, kikre számíthat, kik érkeznek a nagy alkalomra.

A nagy forgatagban ott volt a tavalyi Fehérvári Versünnep győztese, Farkas Eszter is, aki egy éve ballagott el a Ciszterből. Most logopédiát tanul, de mint mondta, érdekli a színészet is, köszönhetően a „hollós” éveknek. Így nyilatkozott: nyolcosztályos gimisként került az iskolába, és nyolcadikosként szerepelt először előadásban. Összesen négy darabban játszott 12. év végéig, közben volt egy hosszabb szünet is. A két legnagyobb élménye a Liliomfi és Az ember tragédiája című eladások voltak. Eszter a színkörben valódi közösségre lelt, amelynek tagjai mindig számíthattak, számíthatnak egymásra. Továbbá nagy előny a tehetséggondozás. Ezért is volt nehéz újra és újra átélni a búcsút a ballagóktól. Most neki is nagyon hiányzik a „Holló”, várta már, hogy visszajöjjön kicsit.

Zolnai Réka már harmadéves egyetemista. Két évig volt „hollós”, összesen négy előadásban szerepelt, és számára is Az ember tragédiája a legemlékezetesebb. A gimnázium első két évében időhiány és a félelmei miatt nem csatlakozott a csoporthoz. Később aztán nagyon örült, hogy tag lett – mesélte. Úgy érzi, hogy a színkörben erősödött az önismerete, magabiztosabb lett, és sok jó ismerőst, barátot szerzett. Életre szóló emlékei vannak a csoportban töltött évekről. Az egyetem első hónapjaiban furcsa volt, hogy már nem jár próbákra, ám mivel a Pázmányon dráma szakos tanári képzésre jár, ezért az valamennyire pótolja a hiányt.

Ők már a kirepült „hollók”, de az az ünnepségen is látszott, hogy bőven van utánpótlás, így bizonyára a jövőben is számíthatunk ötletes Fejér Holló-darabokra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában