Vörösmarty Színház

2023.05.06. 08:00

Utoljára láthatja a közönség a Julius Caesart

Május első hétvégéjén, 6-án és 7-én 19 órai kezdettel láthatja utoljára a fehérvári teátrum nagyszínpadán a közönség a tavaly októberben bemutatott Julius Caesart.

Héjj Vivien

Bagó Bertalan rendezése különdíjat érdemelt - képünkön Julius Caesar (Gáspár Sándor) és felesége, Calpurnia (Váradi Eszter Sára)

Fotó: Fehér Gábor/FMH-Archív

Utoljára elevenedik meg az ókori Róma a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. Aki még nem látta a Bagó Bertalan rendezte Shakespeare-drámát, most megnézheti.

– William Shakespeare úgy írta meg ezt a darabot, hogy teljesen kortárs volt. Annyira közel hozta a saját világához a darab problematikáját, hogy kortárssá tette. Én nem teszek mást, mint hogy ugyanúgy kortárssá teszem. Nem direkt asszociálva, hanem használva azt az asszociációs mezőt, hogy aki nézi, jöjjön rá azokra az összefüggésekre, ami rímel a mára. – mondta az előadásról a rendező.

A színen két eszme csap össze egy olyan korban, amelyben a dicső győzelemmel kivívott hatalom áll szemben az erénnyel, s szétzilálja az addig szilárdnak hitt alapokat. Március idusán egy maroknyi csoport tőrt döf a hatalom szívébe, nem akarnak zsarnokságot.

Julius Caesar (Gáspár Sándor) az intő jelek ellenére sem óvakodott. Brutus (Sághy Tamás) az utolsó tőrdöféssel véget vet a diktatórikus berendezkedésnek, ám ezzel vérengző polgárháborúba taszítja a népet. A másik oldalon ott áll Antonius (Sarádi Zsolt), aki követeli saját igazát, és a drámairodalom egyik legnagyobb hatású monológjában bizonyítja, hogy a szavak ereje és a beszéd hatalma mi mindenre képes.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában