A közönség döntött

2023.06.09. 13:30

Sághy Tamás vehette át az Év színésze elismerést (galéria)

A Fejér Megyei Hírlap és a feol.hu olvasói két héten át szavazhattak, hogy a Vörösmarty Színház jelöltjei közül ki kapja meg idén az Év színésze elismerést.

Héjj Vivien

A közönség szavazatai alapján Sághy Tamás vehette át az elismerést

Fotó: NAGY NORBERT

Első alkalommal hirdetett közönségszavazást olvasóinak nyomtatott és online felületén a Fejér Megyei Hírlap: az Év embere és az Év sportolója díjhoz hasonló koncepciókkal ezúttal az Év színészére szavazhatott a vármegye olvasóközönsége.

Május 31-ig a Vörösmarty Színház öt színészére, Gáspár Sándorra, Sághy Tamásra, Tóth Ildikóra, Trokán Péterre és Varga Gabriellára adhatta le voksát a színházkedvelő közönség. Az online felületen és papíralapon beérkezett több száz szavazat összesítésével megszületett az eredmény: az Év színésze elismerést 2023-ban Sághy Tamás színművész vehette át Szanyi-Nagy Judit lapszerkesztőtől és Héjj Vivien újságírótól.

A díjazott méltatásában elhangzott: Sághy Tamás már több mint egy évtizede a Vörösmarty Színház társulatának tagja. Gyerekkori álma volt, hogy tanár legyen, később erőmű-gépész technikusként végzett, ám a színházi szakma és a közönség nagy szerencséjére a szerszámokat szövegkönyvre, a munkaruhát jelmezekre cserélte. Társulati tag volt a Kecskeméti Katona József és a József Attila Színházban is, majd évekig szerepelt a TV2 népszerű napi sorozatában, mellyel országosan ismert színművésszé vált. A kényszerű bezárások idején az otthoni barkácsolás és kertészkedés világából egy önálló est lehetősége, egy monodráma jelentett kiutat. Így született meg Háy János A cégvezető című regényének színpadi változata, mely rövid idő alatt közönségkedvenccé vált. Jelen évadban láthatja a közönség a Julius Caesar, a Tizenkét dühös ember és a Nem félünk a farkastól előadásokban is. Szabadidejében szívesen elmerül a gasztronómia világában, és főzési tudományával kollégái ízlelőbimbóit is rendre megörvendezteti.

– Szeretném megköszönni azokat a lehetőségeket, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy ezt a díjat megkapjam, ugyanis ha nincs lehetőség, akkor az ember nem tud élni vele. Ha nincsenek társak, akkor ez nem működik – mondott köszönetet az elismerés átvétele utáni percekben a rá szavazók mellett családjának, kollégáinak és a színház vezetésének Sághy Tamás.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában