Verstábor 4. rész

2023.08.16. 17:00

Az üzenetet talán ma messzebb viszi a szél, ha Kárpátaljáról indul (videó)

A Fehérvárról kezdeményezett székelyföldi verstáborba a Fejér megyei fiatalokon túl a Kárpát-medence ezer színű tájairól érkeztek fiatalok. Jókedv, vidámság uralkodott a táborban. De volt, hogy az ember szíve elnehezedett. Kosztyu Fanni a szirénák mögé megbújt kárpátaljai Batyuról érkezett.

Nagy Zoltán Péter

Fotó: NZP / FMH

Másodjára járt idén Fanni a székelyföldi verstáborban, és ahogy jelezte a feol.hu-nak, az idei tábor is nagy hatással volt rá. – Ismét rengeteget tanultam, bátrabb lettem, csodálatos élményeket és barátokat szereztem – emlékezett vissza Fanni. A haladó csoportba került, ahol már a tábor kezdetekor, úgy mond belecsaptak a lecsóba, és a választott versüket elemezték, gyűjtötték be a segítséget színművészektől. – Kimondottan boldog voltam, hogy Petőfi Sándor volt a tábor fő témája. Én ugyanis szeretem Petőfit, leginkább a szerelmi költészetét – vallott őszintén Kosztyu Fanni.

A verstábor sűrű programjai közül szívéhez legközelebb a Kisbütökben töltött beszédórák, a Misztrál zenekar két zenészével közös daltanulások álltak. Érthető is, hiszen a Kisbütök nem más, mint a harsogóan zöld fenyvesek ölelésében meghúzódó lankás tisztás, ahol rönkre ülve úgy érzi a vándor, egy festmény közepén merenghet a világ dolgairól. És talán a kárpátaljai ifjú hölgynek több merengeni valója van erről a sokszor igazságtalan, kegyetlen világról. Érthető, hogy a facsűrben földije, Füzesi Magda mélyen megrendítő Zárszámadás című versét mondta el. – Hozzám közel áll ez a vers, mivel Füzesi Magda szintén kárpátaljai. Neki is hasonló problémákkal kellett és kell ma is megküzdenie kisebbségként. Úgy éreztem, nagyon aktuális most e Zárszámadás című vers mindannyiunk számára – üzente Fanni, és bizony elszorul az ember torka, hallgatva a törékeny hölgyet.

De a fiatalság igenis megtalálja a boldogság apró morzsáit, és a vidám percekben leli örömét. – Örülök, hogy rajtam kívül is vannak olyan fiatalok, akiket érdekelnek a versek, az irodalom. Szerintem a versmondás által könnyen meg lehet ismerni a másikat, ugyanis látni a színpadon a gesztusait, hallani a hangját, és a személyiségébe is bepillantást nyerhetünk. Úgy gondolom, lehet srácszerző a versmondás, prózamondás, kimondottan alkalmas az ismerkedésre. Szerintem a korosztályom számára rengeteg olyan mű van, amivel tud azonosulni, ezért is érdemes verseket, prózákat olvasni és előadni – nyilatkozott Kosztyu Fanni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában