Ismét kinyit a szakkönyvtár

2023.08.11. 11:14

Új helyszínen várja olvasóit a pedagógiai szakkönyvtár

A Vörösmarty Mihály Könyvtár pedagógiai részlege tavaly év végén költözött el a III. Béla király téri épületből. A több mint húszezer kötetes állomány augusztus 22-től új helyszínen várja az olvasókat.

Héjj Vivien

Forrás: pexels.com

A pedagógiai szakkönyvtár állományának tavaly év végén kellett elköltöznie a Barátság Házából, ám szerencsére a húszezernél is több kötetet tartalmazó állomány nem vált hontalanná. Az Oskola utcai épületben – ahol az olvasóterem és a gyerekkönyvtár is található – volt két megüresedett terem, ami egy tisztasági festés után új otthont adhatott a pedagógiai szakkönyvtár állományának.

A Vörösmarty Mihály Könyvtár tájékoztatása szerint a költözést megelőzte egy selejtezés és a Központi Könyvtár pedagógiai állományának átcsoportosítása, így a pedagógiai részlegben egy helyen elérhetővé válnak a tanulással, oktatással kapcsolatos könyvek.

– Hatalmas munka van mögöttünk, lassan az utolsó könyvek is polcra kerülnek, most folyik az informatikai eszközök beállítása. Augusztus 22-én új helyen nyitunk, igyekszünk a megszokott színvonalat biztosítani és újdonságokkal is szolgálni. Hétköznapokon 18 óráig várjuk a látogatókat – tájékoztatta olvasóit a könyvtár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában