Előadás

2023.09.07. 12:34

Shakespeare-dráma a pusztaszabolcsi művelődési házban

Szombaton, azaz szeptember 9-én ismét kulturális programra várják a pusztaszabolcsiakat és a környező települések lakóit, ezúttal a művelődési ház udvarán.

Héjj Vivien

Pusztaszabolcsra érkezik a júniusban bemutatott Machbeth című előadás

Fotó: Héjj Vivien

A színházkedvelők számára már ismerősen csenghet az ercsi kötődésű Felvonási Tünetek Színjátszó Műhely neve, a társulat előadásait ugyanis gyakran láthatja a kulturális csemegére fogékony közönség. A színpadi térből gyakran a szabad ég alá költöznek az előadások – így lesz ez a soron következő alkalommal is.

A Pusztaszabolcsi Könyvtár és Művelődési Ház közönsége ezúttal a társulat júniusban bemutatott előadását láthatja. Shakespeare Machbeth című tragédiájának történetét hatvan percbe sűrítve mutatja be a társulat, a premierhez hasonlóan ezúttal is szabadtéren, a művelődési ház udvari parkolójában.

Az előadás szeptember 9-én, szombaton 19 órakor kezdődik. A belépés ingyenes, az adományok a társulat további munkáját segítik. A címszerepben Trepák Lászlót, a további szerepekben Murzsa Katát, Kovács Annát, Vajdics Ákost, Mészáros Gézát és Krasznay Istvánt láthatja a közönség.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában