A rendező, író végül könyvet írt a titokzatos, ellentmondásos sorsú orvosról

A hetvenöt éves, Balázs Béla-díjas Gárdos Péter már többször járt író-olvasó találkozón a könyvtárban. Korábban a világhírre szert tett Hajnali láz című, 2010-ben megjelent könyvéről (amelyben holokauszttúlélő szülei szerelmének történetét dolgozta fel), illetve az abból készült filmről is mesélt. Ezúttal szintén ezzel a sikeres alkotással kezdődött a beszélgetés: a moderátor, Gombkötő Gina kérdésére válaszolva a rendező elmondta, hogy a Hajnali láz sikerét lényegében az év végén kapott elszámolás, a jogdíjak alapján tudja lemérni. Persze, a kiadott példányszámok, illetve a könyv eladási számai is mutatják az érdeklődést, amely tulajdonképpen folyamatos. Néhány szám: Hollandiában eddig háromszor adták ki a regényt, negyvenezer példányban. Az eddigi legtöbb – hatvanezer példány – a német kiadás, de ebben Németország mellett Svájc és Ausztria is benne foglaltatik. A kínai és az orosz piac kapcsán nem igazán lehet pontos adatokat tudni – fogalmazott Gárdos Péter, aki azt is elárulta, min dolgozik jelenleg. Egy napjainkban játszódó regényt ír, méghozzá „vérrel verejtékkel”, mert rájött arra: ha nem mozdul ki nap mint nap, ha nem utazik, akkor mondhatni, semmit nem tud a jelenről, a való életről. Márpedig körülbelül 65 éves kora óta visszavonultabban él, így inkább a múlt, a történelmi alakok és a régebbi korok felé fordul. Úgy van vele: a máról írjanak a fiatalok. Az új regénye is csak részben szól egy mai 67 éves férfiról, mert a másik szál egy XIX. századi szerelmi történet.

A rendező, író ezután főleg a legutóbbi, 2022-ben megjelent, Semmelweis Ignác rövid boldogsága című könyvéről beszélt. Az érdeklődése akkor fordult az anyák megmentőjeként ismert Semmelweis felé – aki középiskolai éveit részben a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban töltötte, emléktáblája pedig az Oskola utcában, épp a könyvtár falán látható –, amikor évekkel ezelőtt meghallgatta Czeizel Endre előadását a témában. Ebből az általánosan ismert kép helyett egy, az orvostársadalom által életében mellőzött, kitagadott ember képe rajzolódott ki. Elhangzott például, hogy Semmelweis-et a döblingi elmegyógyintézetben – ahová élete végén beutalták elmezavara miatt – bántalmazták, illetve hogy felesége tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy férje elmegyógyintézetbe kerüljön. Gárdos elhatározta: filmet csinál Semmelweis-ről. (Igaz, korábban készült már kettő, és könyv is volt, de azok inkább az

általánosan ismert, „hősi” képet erősítették.) Ahogyan elkezdett külföldi forrásokban kutatni Semmelweis után, sok olyan információt tudott meg, amelyek a magyar közvélemény elől el voltak zárva – mesélte a rendező. Kiderült például, hogy a doktor igen nehéz ember volt, ráadásul komoly pszichés problémákkal küzdött. Ehhez persze hozzájárulhatott az is, hogy felfedezését, az orvosok klórmeszes kézmosásának szorgalmazását (amelynek köszönhetően csökkent a gyermekágyi lázban elhuny nők száma) élete során nem ismerték el az ügy súlyának megfelelően. Kultusza lényegében vitatott körülmények között bekövetkezett halála után vagy húsz évvel kezdett kialakulni, és egy mítoszt kreáltak köré – fogalmazott Gárdos Péter, aki beszélt még például a Semmelweis által az orvoskollégáknak írt levelekről, az orvos és felesége kapcsolatáról.

Sajnos a filmterv nem válhatott valóra – erről korábban több cikk is született. Pedig a Nemzeti Filmintézet (NFI) először pozitívan fogadta a tervezetet, ám később már nem támogatták a film elkészítését. Támogattak viszont más rendezőt és producert, ugyanezzel a témával… Így Gárdos végül regényt írt, ez a tavaly megjelent Semmelweis Ignác rövid boldogsága című kötet, amelynek főszereplője a vitathatatlanul jelentős felfedezést tett orvos.