Földöntúli történet Földre szánt üzenettel – hamarosan a polcokra kerülhet M. Juhász Éva első regénye

Ha jól tudom, ezer szállal kötődsz Ráckeresztúrhoz.
Nagyjából 1984–85 óta élet itt a családommal. Amikor Törökszentmiklósról – ami egy gyönyörű szép város – elköltöztünk, nekem furcsa volt ez a nyugodt, higgadt, forgalomtól elzárt kis település. Itt jártam ki az általános iskolát, itt élem az életem, innen járok dolgozni és innen végeztem el a gimnáziumot is. Eddigi életem során nagyon sok mindennel foglalkoztam, voltam már a konyhai kisegítőtől a galvanizálóig minden.

Milyen szerepet tölt be az életedben az írás?
Már általános iskolában is bennem volt az „írói véna”, de mivel nem voltam kiemelkedő diák, ez nem kapott nagy hangsúlyt, senki nem figyelt fel rá. Otthon azért ténykedtem, írogattam, de soha senkinek nem beszéltem róla.

Nem mutattad meg soha senkinek a kéziratokat?
Nem, soha, senkinek. A suliban a fogalmazásaim mindig jól sikerültek, de nem volt annyira kiemelkedő, mert én mindig szerettem nagyon erősen elrugaszkodni a valóságtól, elengedni a fantáziámat, és sok esetben túl extrém lehetett ez a fajta gondolkodás. Ha például le kellett írnunk egy élményünket, akkor én nem a sajátomat írtam le, hanem amit elképzeltem.

Felnőttként hogyan kapott újra szerepet az életedben az írás?
Először a gimnáziumi tanulmányaim során éreztem ezt, a férjemmel eldöntöttük, hogy együtt tesszük le az érettségit estin, két kicsi gyermek mellett. A férjem iszonyúan szeret olvasni, de mivel nagyon sokat dolgozott, ezért úgy csináltuk meg a házi dolgozatainkat, hogy én meggyártottam az övét, aztán az enyémet, amit ugye át kellett fogalmazni, hogy a kettő ne legyen teljesen egyforma. Természetesen az irodalomtanárunk előtt lebuktunk. Tulajdonképpen annyi fogalmazást írtam, mérhetetlen mennyiségűt, hogy rájöttem, nekem ez még mindig töretlenül megy. Ami az általános iskolába ment, a gyors- és gépíró iskolában ment, ez még mindig. De még akkor sem foglalkoztam komolyabban a dologgal. Amikor három évvel ezelőtt munkanélküli lettem, volt egy kis lelki válságom, akkor gondolkodtam el igazán, hogy talán most lenne rá időm.

Ez a nehezebb időszak motivált az írásra, ihletet adott?
Igen, a háborítatlan élet, hogy nem kellett emberek közé mennem, engedte szárnyalni a gondolataimat. Tulajdonképpen egy butaságnak indult az egész, a család jót mosolygott rajta. Aztán jött magától minden, és egyszer csak azt vettem észre, hogy hoppá, ezzel a történettel lehetne mit kezdeni, de csak úgy autodidakta módon saját magamnak, eszembe nem jutott, hogy kiadassam.

Ekkor született meg az az írás, ami immáron egy kétkötetes regénnyé fejlődött. Miről szól ez a történet?
Ez egy fantasy regény. Engem mindig foglalkoztatott a jó és a rossz között meghúzódó rettentő vékony mezsgye. A gyűlölet és a szeretet között is nagyon vékony a határ, ami borzasztó bűnökre tudja sarkallni az embereket. A történet olyan teremtmények látásmódján keresztül bontakozik ki, akik híján vannak az érzéseknek. Ez egy kicsit furcsán hangzik, de szerettem volna úgy megközelíteni ezeket a rendkívül nehéz, emberek számára is sokszor értelmezhetetlen érzéseket, hogy értelmet nyerjenek. Ha a kriminalisztikát követjük, borzasztó sok a bűn, főleg a házasságon belüli erőszak, a nők ellen elkövetett erőszak, ami engem mindig egy kicsit fel is dühít, de mellette foglalkoztat, hogy mi sarkallhat például egy férfit arra, hogy bűnt kövessen el. Nem értelmet keresek és mentséget az elkövetők számára, hanem szeretném megérteni őket, hogy mi lehet ez. A könyvben a Bibliából már ismerős Öldöklő Angyalok szemszögéből látjuk az emberiséget, követik a történelmüket, a tetteiket, megpróbálják értelmezni azokat, miközben néha ők is eltévednek ebben az útvesztőben.

Milyen volt az írás folyamata? Mennyire volt kihívás ezt a rengeteg érzelmet és karaktert felépíteni?
Nagyon nehéz volt. A szöveget három hónap alatt „összeütöttem”, de rengeteget kellett rajta formálnom. Nagyon inspiráltak a gyerekeim, akik felnőtt létükre még mindig lelkes anime rajongók. Együtt nézegettük az animéket, és rájöttem, hogy nagyon sok esetben mekkora hangsúlyt kap a szerelem. Az ember a rosszat ugyanúgy tudja szeretni, mint a jót. Sőt, a rosszhoz sokkal jobban ragaszkodik, mint a jóhoz. Tulajdonképpen ez formálta bennem a történetet.

Mi az, amit szeretnél átadni az olvasóknak ezzel a történettel?
Először is azt, hogy szeressék egymást az emberek. Nincs joga az embernek elvenni egy másik ember életét pusztán azért, mert az másképp gondolkodik, más identitása van. Bőrszíntől, érdeklődési körtől függetlenül mindenkinek joga van a boldogsághoz, az élethez. Az élet nem olyan bonyolult, csak mi tesszük azzá.