A célállomás: Ostffyasszonyfa

2023.10.02. 15:00

Petőfi útján járva – kerékpáros zarándoklat indult hétfőn

A várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár ötlete nyomán, a Vörösmarty Mihály Könyvtárral együttműködve indult hétfőn a 17 települést érintő Petőfi-zarándoklat.

Héjj Vivien

Az indulás előtti pillanatokban Petőfi-verseket szavalt a költő szerepébe bújt Móricz Hetény

Fotó: Héjj Vivien

Székesfehérvárról indultak útnak a kerékpáros zarándokok, akik arra vállalkoztak, hogy 6 nap alatt 17 települést érintve teszik meg azt a nagyjából 130 kilométeres utat, melyet egykor Petőfi Sándor is bejárt.

– A program apropóját Könczöl Imre Petőfi és Várpalota című kiadványa adja, amely a 150. évfordulóra készült el. Ebben a szerző tisztázta, hogy Petőfinek az első kapcsolata Veszprém megyével 1839-ben volt, amikor a költő keresztülsétált Fehérvártól Ostffyasszonyfáig. Erre emlékezünk most – mondta Budai László ötletgazda, a várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár vezetője hozzátéve, az említett kötet szerzője, Könczöl Imre, egyaránt kötődik Fehérvárhoz és Várpalotához is, hiszen mindkét városban könyvtárigazgató volt egykor.

Puskaszó jelezte: a zarándokok útnak indulhatnak
Fotó: Héjj Vivien

A program a Petőfi-emlékév és az Országos Könyvtári Napok programsorozat első fehérvári rendezvényeként valósult meg. Az út során a zarándokok a kijelölt állomásokon megemlékeznek Petőfiről, felkeresik a hozzá köthető szobrokat, emlékhelyeket, Farkasgyepűn újraültetnek egy emlékfát, valamint emléktáblát is avatnak.

A kulturális programhoz csatlakozott Móricz Hetény, a Pápai Református Kollégium tanulója, aki a 16 éves Petőfi Sándort testesíti meg, s az út során szavalatokkal állít emléket a költőnek. Az indulást puskaszó jelezte, a zarándokok útra keltek, hogy méltón emlékezzenek a 200 éve született költőre.

Keressük a Petőfi-emlékeket!

Kérjük, írják meg nekünk, hogy a településükön van-e Petőfi Sándorhoz köthető szobor, épület, vagy bármilyen tárgyi emlék! Nagy költőnk születésének 200. évfordulója alkalmából szeretnénk összegyűjteni azokat a Fejér megyei örökségeket, amelyek valamilyen módon kötődnek Petőfihez. Nem feltétlenül csak a Petőfi szobrok leírását, helyét várjuk, hanem akár olyan anekdotákat is, amelyek a költőhöz kötődnek. De ha ismernek olyan házat, amelyben a helyiek szerint lakott vagy megszállt az "utazó költő", kérjük osszák meg velünk! Ha az Önök településén van Petőfi-kút, vagy Petőfi-fa, kérjük, azt is írják meg nekünk, a beérkezett adatokból szeretnénk egy összeállítás készíteni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában