Bemutató

2023.11.22. 20:30

Két országos hatáskörű hiteleshely volt a középkorban Székesfehérváron – Ribi András kötetbemutatója

Ribi András Az országos hatáskörű hiteleshelyi tevékenység a középkorban című kötetét mutatták be szerda délután a Városi Levéltár és Kutatóintézetben.

Déri Brenda

Ribi András, a szakkönyv szerzője

Fotó: Déri Brenda / FMH

Ribi András székesfehérvári történész az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen doktorált és az akkor készült disszertációjának voltaképpen a továbbfejlesztett változata lett a most bemutatott kötete. Az országos hatáskörű hiteleshelyi tevékenység a középkorban 10 évnyi munka eredményeképpen született meg és röviden az intézmények történetét mutatja be, hatáskörüket és működésüket. Mint a mű írója a kötetbemutató előtt a Levéltárban elmondta sokáig nem voltak adottak a forráskereséshez szükséges technikai feltételek, amelyek lehetővé tették volna, hogy hasonló szakkönyv készüljön.

Fotó: Déri Brenda / FMH

A szerző elsősorban a történelem iránt érdeklődőknek ajánlja, valamint azt is elmondta, hogy a bemutató nem véletlenül Székesfehérváron került megrendezésre, hiszen a középkori Magyarországban három országos hatáskörű hiteleshely volt, ezek közül kettő pedig éppen Fehérváron.

A kötetet Tringli István, jogtörténész mutatta be a jelenlévőknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában