Elgondolkodtató előadás

2024.01.17. 12:00

Két életút találkozása: Arthur Koestler és Háy Gyula

Mórocz Gábor bölcsész-tanár volt a Vörösmarty Társaság vendége kedden este, aki egy negyvenéves magyar barátság történetét elevenítette fel a hallgatóságnak, amelyet meghatároztak a 20. század történelmének borzalmai. Az érdeklődőket Bobory Zoltán, a Társaság elnöke köszöntötte.

Kecskés Zoltán

Érdeklődve figyelte a hallgatóság a Vörösmarty Teremben Mórocz Gábor bölcsész-tanár előadását.

Fotó: Nagy Norbert

Arthur Koestler (Kösztler Artúr néven született Budapesten) világjáró magyar születésű író, filozófus és újságíró, valamint Háy Gyula, a szintén sok országot megjárt színműíró, író élete sok szempontból hasonló (nem csak zsidó származásuk miatt), ám habitusok, jellemük mégis különbözött, ugyanakkor barátságuk  túlélte a történelem viharait – derült ki a  Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának alkotói ösztöndíjasának előadásából, amelyet a Vörösmarty Társaság székhelyén, a Kossuth utca 14. szám alatt található Vörösmarty Teremben tartott.

Mórocz Gábor kiemelte, bár Arthur Koestler sok országban tevékenykedett és nemzetközi karriert futott be, de a magyar identitása haláláig fontos volt számára. Ennek egyik eklatáns példája – ami az előadáson is elhangzott –, hogy bár Koestler politikai szerepvállalását jelentősen korlátozta  az ötvenes évek közepétől (korábban a kommunista párt tagja, majd a kiábrándult és fő antikommunistaként tartották számon), de az 1956-os forradalom után rendkívüli aktivitást fejtett ki annak érdekében, hogy a korai Kádár-rendszer által bebörtönzött magyar írók, köztük barátja, Háy Gyula helyzete megváltozzon. Erőteljesen lobbizott például az Encounter folyóirat szerkesztőjénél, hogy  az Isten, császár, parasztnak című Háy-dráma megjelenhessen Angliában, mutatva, hogy Háyt nyugaton elismerik, így ezzel nyomást gyakorolhasson a Kádár rezsimre az író körülményeinek javítása érdekében. Ebből kifolyólag aktív szerepet vállalt abban, hogy Háy kiszabadulhatott a fogságból 1960-ban.

Három emlékiratot és kutatásait vette alapul előadásában.
Fotó: Kecskés Zoltán  / FMH

Az előadó a két író és a nagy túlélő Háy Gyula harmadik felesége, Háy Éva memoárjaiból idézve mutatta be a két kalandor barátságát, amely 1935-ben, Svájcban kezdődött, amikor együtt laktak, majd az élet bár máshova sodorta őket, de több évtizedes levelezést követően, a már említett kiszabadulást után 1963 decemberében ismét találkozhattak (Londonban) majd 30 év elteltével újra. Barátságuk ezt követően új erőre kapott, rendszeresen összejártak. Mint az elhangzott és összességében elmondható,  Koestler és Háy élete önmagában is izgalmas fordulatokat tartalmaz, az ő életútjukon keresztül pedig megismerhetjük a 20. század történelmének két nagy ideológiáját, amely több generáció sorsát keserítette meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában