Magyar Kultúra Napja

2024.01.22. 15:00

Lovasberény a Kultúr Hétvégén és a Meseautó című filmben

Remek színes programokkal ünnepelte a Magyar Kultúra Napját Lovasberény a hétvégén. Volt képzőművészet, irodalom, fotóművészet, társasjáték és séta is a palettán. Sőt, az is kiderült, mi köze van az 1934-es Meseautónak a településhez.

S. Töttő Rita

Fotó: Láda-Handa Edina

Kultúr Hétvégét rendezett Láda-Handa Edina, a lovasberényi Róna József Művelődési Ház és Könyvtár vezetője január 19-én és 20-án a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Az eseménysorozat sokakat megmozgatott és sokféle kulturális lehetőséget tartogatott: pénteken a Kiállítások estéjével indult a program.

– A tárlat a Szín-Kör Kulturális Egyesület Festőkörének alkotásaiból, valamint két fiatal tehetség, Schneider Fanni és Gyaraki Rebeka fotóiból nyílt. A megnyitó igazán színvonalas műsorral indult: a Gorsium Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum végzős diákjai, Németh Orsolya Ibolya, Horváth Míra, Németh Cintia és Musich Amira kortárs táncokkal színesítették az eseményt, akiket Fónad-Hólik Éva készített fel. Láda Luca, második osztályos tanuló Aranyosi Ervin: Magyar Kultúra Napjára című versét szavalta. Őket követte a Szín-Kör Kulturális Egyesület részéről Horváth Péter, majd Rebeka és Fanni is szót kapott – sorolta a fellépőket és résztvevőket a művelődési ház vezetője. A kiállítás február 7-ig megtekinthető a Róna József Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében és kis termében. - Schneider Fanni fotóinak különlegessége, hogy QR-kód beolvasásával a fotó hangulatához passzoló zenét és verset hallgathatunk a megtekintés során.

Fotó: Láda-Handa Edina

A kiállítás után interaktív foglalkozás következett: – Ki a saját elképzelését, ki a kihelyezett két csendéletet festhette meg az elé helyezett papíron. A nagyteremben kipróbálhatták magukat fotósként a vendégek egy rögtönzött stúdió fotózás keretében – foglalta össze a pénteki eseményeket Láda-Handa Edina. A szombat délelőtt pedig a verseké és a meséké volt. A szavalóversenyen Lukács Renáta, közművelődési szakember, színész, Hufnágel Anna, tanító, a Lovasberényi képviselő testület tagja, és Horváthné Borostyán Tímea, a Róna József Művelődési Ház és Könyvtár szakembere zsűrizett.

Spindler Délia alkotása
Fotó: Láda-Handa Edina

– A legfiatalabb szavaló a három és fél éves Láda Lotti, a legidősebb a 12 éves Bereczki Richárd volt. Minden szavaló bronz, ezüst vagy arany minősítést kapott, ami oklevéllel és könyvjutalommal járt. Külön öröm volt, hogy a lovasberényi kötődésű Sipos Mari, aki az Ősfehérvár Alkotó Közösség alapítója, két saját versével - a Szülőfalum és a Haza felé című műveivel - emelte a szavalóverseny fényét. Őt a zsűri egy „Örökös arany” minősítésű oklevéllel ajándékozta meg. A magyar népmeséket Demeter Anett, a Ruby Red trilógia és a Démonvadász és a herceg című regény írója olvasta fel, a felnőtteknek pedig lehetőségük volt arra, hogy az írónővel saját könyveiről és munkásságáról beszélgessenek.

Fotó: Láda-Handa Edina

Akinek ahhoz volt kedve, társasjátékozhatott és felfedező körútra is indulhatott is ezen a szombaton: – Olyan játékok kipróbálására adtunk lehetőséget, ami magyar találmány vagy épp magyar fejlesztésű játék, mint a Rubik-kocka vagy a magyar kártya. Délután indult a Cool Túra, ahol egy online kérdőívvel lehetett végig járni Lovasberény kulturális helyszínei közül ötöt. A Művelődési házból a Csíkváry Faluházba, majd a Lenke Galériába, onnan a 200 éves házhoz, majd a Cziráky kastélyhoz vezetett az út. A kérdések játékokkal is párosultak. Például a Róna József Művelődési Házhoz köthető két híres ember fotóját kellett puzzle-ből kirakni ahhoz, hogy a kérdésre megtudják adni a helyes választ. A puzzle fotóin Róna József, szobrász és Ütő Endre, operaénekes és képzőművész szerepeltek. A kirakókat csak erre az alkalomra készítettük. Végül mindenkit visszavártunk a Róna Moziba, ahol a régi idők nagy filmjét, a Meseautót nézhettük meg együtt, abból is az eredeti 1934-es változatot. A filmvetítés különösen jó hangulatban telt, miután a nézők felfedezték, hogy a filmben is megemlítik Lovasberényt Kabos Gyula telefonos jelenetében. Azt gondolom, hogy ebben a színes kavalkádban mindenki megtalálhatta a neki való programot és aki itt volt jól érezte magát, bármelyik programelemhez is csatlakozott a hétvége folyamán. Továbbra is bízom abban, hogy a régi, a jelenkori és modernkori értékeket is sikerül tovább vinnünk és érdekességekkel a gyerekektől, az ifjúságon át, a felnőttekig és az idősekig, mindenki nyitott marad az ilyen és ehhez hasonló programokra!

Fotó: Láda-Handa Edina

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában