Aranyat érő beszélgetés volt: L. Simon László és Egerházi Attila társszerzők és önálló alkotók is

A közös alkotómunkáról, a szépirodalom és a táncművészet találkozási pontjairól beszélgetett Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténész L. Simon László író, költő, szerkesztővel, a Magyar Művészeti Akadémia tagjával és Egerházi Attila táncművész, rendező-koreográfussal, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatójával szerdán este az Aranybulla Könyvtár Aranyat érő beszélgetések című sorozatában. Régóta sikerrel megy ez a program a könyvtárban, melyben olyan alkotókat, művészeket mutatnak be, akiknek van székesfehérvári, vármegyei kötődésük és sokat tesznek a kulturális életben. Nem véletlen hát, hogy e két - "reneszánsz alkotó" - ember is helyet kapott benne és értő fülekre talált ezen a hétköznap estén.

A beszélgetőtársak azokról az érintkezési pontokról emlékeztek meg a teltházas közönség előtt, amelyeknek köszönhetően új művek születtek, s balett színház kaphatott otthont e két társalkotó közös munkája eredményeként. Szóba került a Fantomfájdalom és az Idézőjelek című darab, melyek esetében L. Simon László szövegére koreografált Egerházi Attila kortárs táncművészeti produkciót.

- A világban biztosan, de Fehérvár kulturális életében olyan nem volt még, hogy az irodalom és a tánc ilyen módon találkozott volna - fogalmazott Bakonyi, emlékeztetve, hogy e folyamatban két olyan személyiség dolgozott együtt, akik az egyetemes magyar kultúra szerves részei.

Nagyívű, ám az életpályát csak érintőlegesen bemutató beszélgetés volt ez, ahol szóba került L. Simon László 1996-os első kötete, majd az azt követő tizenhat, egészen máig, melyek közt található  verses kötet és esszék sorozata egyaránt – ám a próza még várat magára, tudtuk meg a szerzőtől.

- Most időm van, de lelkileg nem vagyok abban az állapotban, hogy írjak, pedig az írás sajátságos lelkiállapotot igényel – fogalmazott őszintén. Tanulmányszerű, közéletet, intézményrendszert, politikát elemző írásainak, tette hozzá, szerinte inkább akkor lesz jelentőségük, amikor a jövő elemzői előveszik a mai kor kultúráját bemutató anyagokat és összegezik azt. - Tudom, hogy lesz ilyen, mert én is ezt csinálom: folyton Klebelsberget olvasok például – mondta, majd pedig a mai világ zűrzavaros, ingergazdag környezetéről mesélt, amelyben az írás magányos elmélyültségét nem lehet megélni.

- Az irodalmi esszék olyan lelkiállapotot feltételeznek, amely a mai életemben nincs. Olyan sok minden érint meg minket gyakorlatilag percenként a mai világban, amelyben nem tud az ember koncentrálni. Ilyen világban elég nehéz írni. Képtelenség úgy koncentrálni, mint régen és ezt a világ teszi velünk – mondta L. Simon László, aki mindezek ellenére is ír azért, vadászati témában például, hangsúlyozva, hogy semmiképpen sem szakmai, annál inkább szépirodalmi alapon.

Egerházi Attila is szót kapott, aki a nonverbális műfaj művelőjeként illetődötten mesélt a két irodalmár között a közönségnek. Mint fogalmazott, „a művészetet tényleg nem kilóra mérik”, így nem a mennyiség a lényeg. Az L. Simon Lászlóval való közös munka kezdetére pedig úgy emlékezett, hogy egyszer csak elé tett egy írást, amely a maga ritmusával, magával ragadó világával megfogta és elkezdte lefordítani azt a mozgás, a tánc nyelvére. A kialakuló táncszínházi mű pedig, a formálódás folyamatában kapott értelmet: az ideából tánc lett, annak minden hozadékával, a zenétől kezdve a színpadi megjelenésig.

- Kevés darabnál mondtam azt, hogy akár csak 70-80 százalékban megközelíti azt, amit én elképzeltem. Hát ez legalább 90 százalékban megközelítette, s az még nagyobb boldogság volt, hogy a közönség is értette és a mai napig sikerrel játsszuk. Angol nyelvre is lefordítjuk, mert szeretném vinni a darabot külföldre is. A táncban egyébként pont az a jó, hogy nincsenek nyelvi határok. Ha "üt", mindenhol "üt", bárhol a világon. Ezért is érdemes balett társulatot alapítani - világrendezvényeken is tudjuk reprezentálni a magyar, adott esetben a székesfehérvári kultúrát. Nagyon sok muníció van tehát ebben a művészeti ágban.

Az idén hat éves Székesfehérvári Balett Színház születését is felelevenítette az igazgató, kiemelve a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elévülhetetlen érdemeit abban, hogy fehérvári felújított épületükben teret és helyet kapott a színház. L. Simon László ehhez tette hozzá: Székesfehérvár polgármesterének vannak nagy érdemei abban, hogy ez a társulat a városban otthonra lelt. A Balett Színházról pedig így fogalmazott: - Fantasztikus az érték, amit képviselnek és létrehoztak. Az, hogy ez létrejöhetett, igazi csoda! Megvan benne a lehetőség, hogy olyan társulattá nője ki magát, mint a Győri Balett.

L. Simon Lászlót a politikáról is kérdezték, melyről inkább csak lábjegyzetben beszélt a kérdezett. Mint mesélte, 6 éves kora óta érdekli a politika és annak történelme is.

- Nem bánom, hogy az életem jelentős szakaszában politizáltam, sőt, teszem ma is, elmondom a véleményem, ha kérdezik, s mai napig érdekel, hogyan alakul a világ politikai berendezkedése, hogyan befolyásolja ez a mi kis világunkat. Azt is értem és megértem azonban, hogy nem mindenki szereti a politika negatív oldalát. Számomra azonban a politika is az alkotási folyamat része volt. Sok mindenhez alap volt - eszköz és lehetőség - hogy valami elkészüljön például a választókörzetemben – mondta, továbbá megemlítette készülő kötetét, amely az országgyűlési munkásságáról készül.