Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

2024.02.03. 07:00

Az első két filmet levetítették, szombaton folytatódik a filmfesztivál

Hat dokumentumfilmet nézhetnek meg az érdeklődők a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, azaz a BIDF keretében a székesfehérvári Cinema Cityben vasárnapig bezárólag.

Borsányi Bea

Az első vetítés előtt flamenco táncos is szórakoztatta a megjelenteket

Fotó: Borsányi Bea / Fejér Megyei Hírlap

A filmfesztivált idén 10. alkalommal rendezték meg, ám Székesfehérvár először csatlakozott a vetítésekhez, többek között a város önkormányzatának és a Kodolányi János Egyetemnek köszönhetően. Pénteken elsőként Paloma Zapata rendezésében, a La Singla, a flamenco-királynő rejtélye című dokumentumfilmet tekinthette meg a közönség. A 2023-ban készült alkotás La Singla, a süket flamenco táncosnő történetét meséli el. 

A film előtt Lehrner Zsolt, alpolgármester mondott rövid köszöntőt, amelyben örömét fejezte ki afelett, hogy városunk kulturális palettája új színfolttal gazdagodott a filmfesztiválnak köszönhetően, egyben abbéli reményének is hangot adott, hogy Fehérvár jövőre is ott lehet a fesztivál vetítési helyszínei között. Már a La Singla-ra hangolódás jegyében egy flamenco táncos rövid előadása zárta a megnyitót.

További vetítésekre szombaton és vasárnap kerül sor, a programot és a bemutatásra kerülő filmek rövid történetét megtalálják a filmfesztivál hivatalos weboldalán a www.bidf.hu címen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában