Néptáncosok lepik el a hétvégén Előszállást

2024.02.08. 11:30

Kurjantások, libbenő szoknyák és dobbanó csizmák

Ismét nagy dobásra készül Előszállás. Kis-Magyarországtól egészen az erdélyi területekig számos tájegység tánca felvonul majd szombat délután a művelődési ház színpadán. A több éves hagyomány ismét megelevenedik a néptáncgálán.

Kecskés Zoltán

A telt ház garantál! Kisebbek, nagyobbak, alig kezdők és „vérprofik” lépnek a művelődési ház színpadára.

Fotó: Tábiné Nyúl Gabriella / Archív

Hosszú évek óta Előszállás a házigazdája ennek a különleges rendezvénynek. Farsangi időszakban talán a legjobban várt is. Czuppon Péter, a Dunaföldvári Levendula Alapfokú Művészeti Iskola néptánc szakos tanárának tanítványai mutatják be tudásukat, akik ezúttal is Baracsról, Dunaföldvárról, Nagyvenyimről és természetesen Előszállásról érkeznek majd.

A részletekkel kapcsolatban Tábiné Nyúl Gabriellát, az esemény egyik szervezőjét és házigazdáját kérdeztük, aki elárulta, minden évben ezt az eseményt várja a legjobban: – Bár már sajnos lányom, Sárim pár éve nem táncol, de nagyom szeretem ezt a rendezvényt. Nem tudom, hogy lehetek-e elfogult, de talán ezt szeretem a legjobban. Czuppon Péter bácsi egy varázsló és amit tesz, az varázslat. Kisebbek, nagyobbak, alig kezdők és „vérprofik” ugyanolyan szívvel és lélekkel, egymást is segítve, biztatva adják át egymásnak a színpadot ezen a gálán – kezdte lelkesen az esemény beharangozóját a művelődésszervező, majd részleteket is elmondta a programmal kapcsolatban nagy adag személyes élménnyel fűszerezve:

–  Szombaton 16 órakor fog kezdődni majd a műsor, de itt kora délután már nagy lesz a sürgés-forgás. Néptáncos szülők, lelkes rajongók jönnek és készítik a zsíros kenyeret, forralt bort, teát, hogy majd a műsor végén jóízűen el tudják fogyasztani a jól megérdemelt jutalmukat a résztvevők. Szokás, hogy senki sem jön üres kézzel: minden táncos hoz magával egy kis sütit, üdítőt is. Aztán ahogy kezd egyre jobban benépesülni a ház, szinte lépni is alig lehet majd. Készülnek a hajfonatok, libbennek a szalagok, pörögnek a szoknyák és kopognak a cipőcskék, izgalomtól és kíváncsiságtól csillognak a szemek. A nagyok már rutinosan öltöznek és öltöztetik a kisebbeket. Gondolatban pedig mosolyognak, ha arra gondolnak, hogy egykor, nem is olyan régen, még ők várták, így ezt a napot.  Péter bácsi, a „főnök” még egy utolsó színpadbejárásra elviszi a csapatokat, mindenkihez van még egy-egy kedves biztató szava. Közben pedig zsúfolásig megtelik a nézőtér is. Szülők, nagyszülők, barátok, szomszédok és néptáncot szerető érdeklődők pillanatok alatt helyet foglalnak a nézőtéren. Aki nem érkezik időben, annak csak állóhely marad. De ezt akkor és ott senki sem bánja, mert a látvány, a hangulat, a varázslat, ami a levegőben vibrál,  a szeretet, ami a táncosokból árad a nézők felé a produkció során, mind-mind kárpótol majd. Másfél órás műsor után pedig táncház várja majd az érdeklődőket és a kitartóbbakat – fűzte hozzá mosolyogva Tábiné Nyúl Gabriella.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában