Költőnk és kora

2024.02.08. 08:00

Vetélkedővel készül a VMK és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület a költészet napja alkalmából

A Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület közösen immáron harmincharmadik alkalommal hirdeti meg a Költőnk és kora című vetélkedőjét a költészet napja alkalmából.

Déri Brenda

A vetélkedő témája, melyre középiskolás jelentkezőket várnak József Attila munkássága, élete és irodalomtörténeti jelentősége. A szervezők célja, hogy elmélyítsék és szélesítsék a diákok József Attilával kapcsolatos ismereteit, valamint hozzásegítsék őket kreatív készségeik, képességeik kibontakoztatásához, fejlesztéséhez – áll a vetélkedő felhívásában az egyesület honlapján. 

Jelentkezni háromfős csapatokban lehet e hét keddtől az egyesület honlapján. A vetélkedő két fordulóból áll, míg az első voltaképpen egy internetes játék lesz, addig a második már egy személyes részvételű program. Az internetes feladványt március 6. és 20. között oldhatják meg a résztvevők, a személyes részvételű pedig április 6-án lesz a könyvtár olvasótermében. 

További információk a Tarsoly Ifjúságért Egyesület honlapján érhetők el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában