Sárszentmiklósi Klubház

2024.03.26. 09:00

A kis település apró kulturális tere

Szloboda Marianna 6. éve vezetője és programszervezője a sárbogárdi önkormányzat tulajdonában és fenntartásában működő Sárszentmiklósi Közösségi Háznak. Az intézmény működéséről, terveikről és programjairól beszélgettünk nemrég.

Bokányi Zsolt

Fotó: A művelődési ház

Bár egy apró település Sárszentmiklós, de elmondhatjuk, hogy lelkes és szeretetteljes közösség lakja a Sárbogárdhoz tartozó városrészt, akik kedvelik a helyi művelődési házat.

Én is így érzem, és a pedagógusi munkám mellet, nagy örömmel próbálom színesíteni a közösség kulturális életét a lehetőségeim és képességeim szerint. Természetesen az első számú kulturális tér Sárbogárdon a József Attila művelődési ház, mi pedig megpróbáljuk kiegészíteni a magunk módján a város kulturális kínálatát. 

Milyen célokat fogalmaztál meg magadnak az intézmény működtetésével kapcsolatban? 

Kiemelt, és azt hiszem kulturális szervezőként a legfontosabb feladatom, hogy megpróbáljam a helyi közösséget összekovácsolni, és egy olyan hely működtetése, ahova bármikor betérhetnek az itt élők akár csak egy beszélgetésre vagy eseményre egyaránt. Fontos hogy érezzék és tudják a szülők is hogy van egy hely, ahol összejöhetnek, együtt lehetnek biztonságos körülmények között akár a gyerekek is. Szeretnénk minél több, akár csak kicsi klubokat vagy működő csoportokat összehozni, működtetni.

Szolgáltató ház vagy inkább egy kulturális tér a Miklósi Klub? 

Inkább kulturális tér, ez a fő profilunk. De természetesen lehetőség van a terembérlésre is, legyen az akár egy családi esemény, vagy éppen egy előadás, esetleg sportrendezvény, figyelembe véve persze a helyszín adottságait.

Fotó: A művelődési ház

Mire készültök legközelebb, milyen eseményekkel hívjátok a látogatókat? 

Szervezzük a húsvéti készülődést és játék délután. 03.30. 14.00-18.00 ig. Három asztalnál készülnek majd a kézműves alkotások. Különböző nehézségűek. kicsikre is gondolva. ajtódísz, szélforgó, tojásfestés lesz idén. Ez a legközelebbi alkalom. A kézműveskedés és az egész esemény családi program lesz majd, lesznek társasjátékok, lesz pingpongozási lehetőség készítünk finom zsíros kenyeret, lekváros kenyeret, ízletes teákat, és egyéb finomságokat. 

Fotó: A művelődési ház

Vannak állandó programjaitok is?

Hosszú ideje, szeptember elején a nyárbúcsúztató családi nap egy állandó esemény. Kimondottan sikeres alkalom minden évben Mindig próbálkozom valamivel, most éppen a társasjáték klubot próbálom megszervezni péntek délutánokra. Hiszek benne hogy együtt sokkal jobb még játszani is. Gondoltam beszélgetős tea délutánokra, minden kötöttség nélkül, mert úgy látom néha tényleg hiányzik az embereknek, hogy tudjanak néhány szót váltani egymással, és ez egy kedves helyszínen még kellemesebb program lehetne. Rendszeres működik még nálunk a nyugdíjas klub, minden kedd délután. Helyet adunk a művészeti iskola oktatásának is. De működik joga, gymstick és pingpong alkalom is a művelődési házunkban. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában