Torkon akad a gőzgombóc

2024.03.23. 20:31

A Szabad Színház legújabb előadása Schwajda György drámájából készült

Egy szeretetre és figyelemre éhes, ugyanakkor kiábrándult, intrikus idős asszony a főszereplője „A szent család” című tragikomédiának, amelyet a Szabad Színház mutatott be nemrég a székesfehérvári Igézőben.

Bokros Judit

Az anya (Törsök Márta, balra) akinek gyakran vásárol be az egyik szomszéd, Mariska (Köves Tünde)

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A darab szerzője a 2010-ben elhunyt drámaíró, Schwajda György, aki az 1980-as évek derekán írta meg a drámát, amely több színház műsorán szerepel azóta is, és most a Nagy Judit vezette Szabad Színház is színpadra vitte.

Az előadás az elmagányosodás, az öregedés témáját dolgozza fel, ugyanakkor a családi konfliktusok, a megromlott kapcsolatok, a sérelmek hordozása is megjelenik benne. A cím – A szent család – itt természetesen ironikusan értendő, hiszen semmilyen szentségről nincsen szó. Itt bizony mindenki profán, olykor a tűrőképesség határáig durva a másikkal – ennek egyetlen előnye talán az, hogy legalább nem játsszák meg magukat.

A központi figura az egyedül élő anya, aki többnyire hiába várja látogatóba négy felnőtt gyermeke közül valamelyiket, a fiatalok vagy nem jönnek napokig, hetekig, vagy ha igen, akkor is csak pár percre ugranak be. Mondjuk annyi időre, hogy meghozzák a boltból kért csirkét, megszereljenek egy kiégett villanykörtét vagy belekóstoljanak az asszony által még mindig remekül készített gőzbuktába. Az anya ezt természetesen nehezen tűri, hiszen társaságot szeretne, ám azt is leginkább azért, hogy legyen kinek megmondania a magáét. Hiába érkeznek ugyanis olykor-olykor a gyerekek, a kezdeti kedves hangnem helyett hamar a sértegetés, a megmondás, az évekkel korábbi sérelmek felemlegetése következik, amelyet némelyik fiatal elnézően, a már jól ismert „lemezt” felismerve fogad, sőt fel sem vesz – ám van, akinél egyszer csak betelik a pohár. Vagy kölcsönös udvariaskodásban merül ki a viszony, például a legidősebb gyermek esetében, aki illusztris helyen dolgozik. Beszédes, hogy ő mindig pénzt visz az anyjának, de beszélgetni alig tudnak, amikor pedig a férfi megkóstolja az anyja által rátukmált gőzbuktát, akkor pár falat után a torkán akad az étel, így be is fejezi az evést – nem tud többet nyelni…

Az anya annyira elkeseredetten küzd gyermekei figyelméért, hogy azt is büszkén meséli nekik: lopott egy boltból, ahonnan feljelentették, ezért meglátogatta egy rendőr (ez a darab nyitó jelenete). Részben szánalmas, részben nevetséges és megdöbbentő a figyelemkoldulás effajta módja – nevetünk is, ahogy a darab sok más jelenetén, hiszen remekül jönnek ki a helyzet- és jellemkomikumok, ám ezek között, mögött mindig ott érezhető egy ember tragédiája.

A darab végig egy helyszínen, az idős nő lakásában játszódik, amely néhány jellegzetes bútor, kellék által jelenik meg előttünk. Ide érkezik szinte folyamatosan valaki: a nyomozó (Monori Márk), majd a bevásárlást pénzért intéző, de jólelkű szomszéd asszonyok (Mariska – Köves Tünde, Szászné – Szabó-Takács Mona), a nagyszájú, fifikás házmester, Kati (Martony Klára), a gyerekek (a belügyes nagyfiút Magony Imre, a laza, nagyszájú kisfiút Szabó Miklós Bence, a visszafogott, naiv öcsit Horváth Gergő, a jéghideg kislányt Parrag Dóra játssza), valamint a bútorszállító (Szabó Miklós), és itt él át látomásokat (Gimesi Kamilla) egy idő után az anya. Ezek a képek villanásszerűek, azután látjuk őket, hogy az idős nő álomra hajtja a fejét. Ám nem mindig tudni, hogy éppen álmodik vagy képzelődik-e, főleg, amikor egy egérjelmezes alak is megjelenik a színen, akivel az anya könnyed táncot lejt.

Kiderül: tulajdonképpen egy pici, jellegtelen, szürke állat, a látomásban (álomban) embernagyságúra nőtt egér az, aki/ami iránt a nő feltétlen szeretet érez, aki felé őszinte örömöt tud kifejezni. S a darab végén éppen egy egér lesz az, amit a végre egyszerre összegyűlt családtagok egy mozdulattal agyoncsapnak…

Törsök Márta ismét nagyon hiteles a zsarnoki, figyelemre éhes anya szerepében, és Martony Klára is élvezetes alakítást nyújt a dörzsölt Katiként. Mindenkit jó azonban nézni ebben a jól sikerült előadásban, amelynek rendezője Nagy Judit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában