Húsvéti készülődés

2024.03.23. 07:30

Bicske tojásfája is felöltözne

Ahogy minden településnek megvan a maga karácsonyfája az év végi ünnepek idején, úgy manapság húsvét előtt is megjelennek a tojásfák, melyeket a közösség tagjai díszítenek fel. Erre buzdítják a bicskeieket is.

Borsányi Bea

A tojásfa tövébe három fatörzsnyuszi is került

Forrás: BEMKK közösségi oldala

A márciusi ünnepet követően a Csabdi körforgalomnál felállított szalmabála Huszár Henrikből húsvéti nyuszivá avanzsált és a Szent István és Kossuth út találkozásánál lévő füves területen is áll már az idei tojásfa, melyre szerda óta bárki felteheti a saját díszét. Sőt, erre kifejezetten buzdítják is a bicskei gyerekeket és felnőtteket. Lesz közös tojásfa díszítés is, amelyet március 27-én 10.30 órára hirdettek meg. Aki azonban szívesen venne némi segítséget a díszek elkészítésében, azt március 28-án 17 órakor várják a művelődési központban a húsvéti játszóházba, ahol hagyományos technikával tojásokat is festhetnek majd a résztvevők (a festésre váró, kifújt tojásokat azonban mindenkinek magának kell vinnie). Ezekből aztán akár a közös tojásfára is kerülhet.

Huszár Henrik után már a húsvéti nyúl jelmezét öltötte magára a szalmabála figura
Forrás: BEMKK közösségi oldala

A szervező BEMKK Petőfi Művelődési Központ felhívásában azt is ígérik, hogy díjazzák a legtöbb tojásdíszt készítő óvodás vagy iskolás csoportot, valamint a legtöbb tojást díszítő családot is. A jutalmakat a húsvéti játszóházban adják át jövő héten csütörtökön.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában