Tárnok Ákost kérdeztük

2024.03.16. 19:00

Elindult a Kákics Táncház Székesfehérváron (videó)

Nem volt könnyű a március 15-i ünnep előtti időszakban utolérni Tárnok Ákost a Kákics és a Los Andinos zenekar vezetőjét, hiszen minden napra jutott akár több előadás is amin zenéltek a múlt héten, készülve nemzeti ünnepünkre, vagy éppen egy táncház, ahol nem hiányozhat az élőzene. Végül telefonon sikerült váltanunk néhány szót a formáció dolgairól.

Bokányi Zsolt

Fotó: Kákics Zenekar

Rengeteg műsorban láthattunk és hallhattunk benneteket az ünnep időszakában. A Kákics „Huszáros” műsora méltán nagy siker úgy gondolom. 

Igen, az ünnep környékén ez a műsor különösen aktuális, ami persze nem csak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is élmény és szép emlék maradt, remélem. Kalandos történet, amiben egy szegény legény történetét ismerjük meg, rengeteg zenével kísérve.

Nem régen ott voltam Sárszentmiklóson, a moldvai táncházban, ahol szintén Ti zenéltetek, de mind a kettő formációval. Hogyan fér el a moldvai táncok mellett az andoki népzene? 

Vakler Anna, aki az iskolában énektanár, azzal keresett meg bennünket, hogy a táncház szüneteiben, mutassuk meg a gyerekeknek az andoki népzenét is, így a Kákics és a Los Andinos is játszott azon az alkalmon. A kapocs pedig a pentaton alapú zene, ami egyformán jellemző mind a két zenei stílusra, így nem volt túl nehéz áthangolódni egyik stílusról a másikra.

Mire készültök, hol láthatunk bennetek legközelebb? 

Nagy örömmel mondatom, hogy három év kihagyás után, ismét elindul Székesfehérváron a Kákics táncház a Szent István Művelődési Házban. Február és március hónapokban már közel száz ember jött össze, így nagyon várjuk az áprilisi alkalmat is. Illetve a Los Andinos műsor is készül, új dalok és egy megújult műsor várja majd az érdeklődőket!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában