Csütörtök délután

2024.03.20. 17:47

Nyílt nap lesz a Nemzeti Emlékhelyen zajló ásatáson

Megtalálhatták a védmű alapozását a Nemzeti Emlékhelyen a régészek. Lassan két hete indult újra a Szent István Király Múzeum tervásatása. A Nemzeti Emlékhelyen tervezett kutatásokból kiderülhet, hogy az itteni szakasz pontosan mikor épült, és következtetéseket lehet levonni a Szűz Mária prépostsági templom építésének idejéről is. 2024. március 21-én, csütörtökön 15 órától nyílt nap lesz a Nemzeti Emlékhelyen zajló ásatáson, melyre mindenkit várnak. 

Feol.hu

Fotó: szekesfehervar.hu

Székesfehérvárt nagyon korán, Európában is szinte egyedülálló módon, már a 11. század elején kőfallal vették körül, ami kuriózumnak számított akkoriban és mutatja a város jelentőségét. E fal maradványainak nyomait kutatják a Nemzeti Emlékhelyen. Az ásatás célja, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a régészek, hogy valóban ezt a teljes területet ölelte-e körbe ez a monumentális védmű.

„Sikerült szerves anyagot találnunk. Sajnos nem olyan jó állapotú, mint reméltük. Valószínűleg a dendrokronológiai vizsgálatra nem, de például C 14-es vizsgálatra már alkalmas lehet. Azért fontos ez a kutatás, mert ezáltal közelebb kerültünk ahhoz, hogy Szent István király korában épülhetett vagy netán ez egy másfajta védműnek a részét képezi." – mondta el Pokrovenszki Krisztián a múzeum főigazgatója, az ásatás vezetője.

A Szent István Király Múzeum főigazgatója azt is elmondta: az, hogy melyik építési periódushoz tartozik az alapozás, további vizsgálatot igényel. Ismert, hogy a 11. századon belül el tudnak különíteni két építési periódust a szakemberek: egy korábbit, ami még Szent István korában épülhetett fel és elmondható, hogy az egy fa-föld szerkezetű fal. A másik már egy kőből épült várfal, ami I. András király korában körülölelte a mai történelmi belváros teljes területét.

A korábbi kutatásokból tudható, hogy rengeteg faanyagot használtak fel az egykori építések során. „Ezek a fák a 8- 9. század folyamán növekedtek, még az úgynevezett avar korban, késő avar korban. Nem véletlenül mondjuk ezt így viccesen a kollégákkal, hogy avar gyerek ültette, magyar gyerek kivágta. Azok a fák, amik még 200-250 évvel ezelőtt növekedtek, azokat kivágva felhasználták a várfal alapozásában." – mondta el Szücsi Frigyes régész.

A most talált szerves anyagmaradványok és fa leletek segíthetik majd a kormeghatározást. A Nemzeti Emlékhelyen tervezett kutatásokból kiderülhet, hogy az itteni szakasz pontosan mikor épült, és következtetéseket lehet levonni a Szűz Mária prépostsági templom építésének idejéről is.

Pokrovenszki Krisztián elárulta, hogy egyre nagyobb számban kerülnek elő a fagerendák lenyomatai. Ami külön érdekesség, hogy az iszapos talaj megőrizte az azóta elkorhadt vagy nagyon rossz megtartású gerendák alakját. A megtalált leletanyagot a régészek körbebontják és mindegyik lenyomatról 3D-s Lidar felvételek készülnek. 

2024. március 21-én, csütörtökön 15 órától nyílt nap lesz a Nemzeti Emlékhelyen zajló ásatáson. A részvétel a nyílt napon ingyenes, de kizárólag saját felelősségre történik – a területen folyó földmunkálatok és a helyszíni adottságok miatt. A programra előzetes regisztráció szükséges a [email protected] email címen legkésőbb 2024. március 21-én 12 óráig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában