Avatóünnepség

2024.04.12. 07:00

Kalász Márton a Fejér megyei irodalmi emlékfalon (galéria)

Gárdonyi Géza szülőházánál, a költészet napján avatta Gárdony önkormányzata és a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány a Fejér megyei irodalmi emlékfal következő, Kalász Mártont ábrázoló domborművét. A Kossuth-díjas író, költő, műfordító portréját bemutató alkotást Baráth Fábián szobrászművész készítette.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, kétszeres József Attila- és Magyar Örökség-díjas költő, Kalász Márton portréja is felkerült a Gárdonyi Géza Emlékház falán található Fejér megyei irodalmi emlékfalra. Az avatóünnepségre április 11-én, a költészet napján kerülhetett sor. Tóth István, Gárdony polgármestere beszédében megidézte azt a 2013-as beszélgetést, melyben L. Simon László megosztotta az irodalmi emlékfal ötletét vele.

- Jól döntöttünk, hogy a Gárdonyi Géza emlékház falán helyeztük el az alkotásokat, ezzel is emléket állítva a Fejér megyéhez kötődő alkotóknak – fogalmazott, majd megköszönte az Alapítvány kitartó munkáját, a kiállítás bővítését s hozzátette: az Emlékházat és környezetét évente 50-60 ezer fiatal látogatja, így ők is láthatják azt a széles alkotói sort, amely a falat gazdagítja.

Kalász Orsolya költő és műfordító, Kalász Márton lánya megidézte édesapja, az alkotó munkásságát, függetlenségre és szabadságra való törekvését, majd pedig Bartusz-Dobosi László magyar írótól, Kalász Márton monográfiájának készítőjétől, s általa Csorba Győzőtől idézett: „Marci lényéből egyszerűen fakadt a humánum, a végtelen emberszeretet, az elköteleződés a jó, a szép és az igaz mellett, a megingathatatlan hit, a szavak iránti alázat. Lényének belső magja gyöngéden és cizelláltan intim és monumentális, realista  és vízionárius, földön járó és apokaliptikus, görcsökkel teli, ugyanakkor egzisztenciálisan zenei, elliptikusan tömör, de pontos és színes, s mindenek fölött össze nem téveszthetően egyéni.”  

A kép bal alsó ikonjára kattintva további fotók érhetők el:

L. Simon László József Attila-díjas író, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány alapítója, a Fejér megyei irodalmi emlékfal ötletgazdájaként és Kalász Márton barátjaként emlékezett meg az íróról, s elmondta: noha Baranya megyei születésű az alkotó, de itt is élt a közelben, számára Székesfehérvár meghatározó város volt. Sokat vendégeskedett Gárdonyban is

– Szerette, ismerte jól ezt a tájat, ezer értelmiségi barátság kötötte az itteni írókhoz, múzeumi szakemberekhez. Nem kérdéses, hogy a Fejér megyei irodalmi emlékfalon az ő domborművének helye van.

A most 10 éves irodalmi emlékfal megújult – tette hozzá az ötletgazda: a domborműveket újra patinázták, születési sorrendben helyezték el újra, alájuk pedig réztábla került az alkotók nevével. Egy hely maradt ki a sorban – mutatott rá L. Simon László: ide kerül a közeljövőben Weöres Sándor domborműve.

Szentmártoni János költő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára - Kalász Márton utódja a Magyar Írószövetség élén -  megköszönte Baráth Fábiánnak, a dombormű alkotójának, hogy ráérzett arra a szelíd erőre, amely Kalász Márton jellemét meghatározta. Továbbá felidézte: az író öt éve hagyott itt bennünket.

- Pedig még magunkon érezzük bölcs tekintetét, szelíd mosolyát, a számát se töröltük ki telefonunkból, mert olykor még mindig rácsörögnénk egy tanácsért, jó szóért vagy csak hogy megkérdezzük, hogy van – mondta, s hangsúlyozta: lírája lenyűgöző, kitartásra és alázatra nevelt. Megemlékezett Kalász Márton - „a mester” - kultikus regényéről, a Téli bárányról, az önéletrajzi esszékről s a kalászi munkásság másik meghatározó eleméről, a műfordítói életműről, a gyerekirodalomba tett kalandozásairól is. Kalász Mártontól idézett: „hol a hazám? ahova verseim/jól készülnek, hogy héjukban idehaza/érzem magam; képeikben a táj: topolyafák/átfénylenek, koronájuk kiáltozás –/úgy, hogy ki se kell már fáradnom értük.” – írta Impromptu című versében a költő.

- Ahogy a verseiben, hazára lelt ebben az országban és ebben a drága anyanyelvben, emlékét olyan méltón örökíti meg és hirdeti a magyar költészet napján felavatásra kerülő emléktábla az agárdi pantheon sorában, Gárdonyi szülőházának falán, hol Fejér megyéhez is kötődő kiválóságok portréi erősítenek minket abban a hitben, hogy egy költő, egy író addig él, ameddig olvassák.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában