Fóbia, húrelmélettel

2024.04.05. 12:54

Szöllősi Mátyás regényében egy fizikusnő szembesül családja terhelt múltjával

Fóbia – nem éppen pozitív kicsengésű Szöllősi Mátyás legújabb könyvének címe, ám igen figyelemfelkeltő. A székesfehérvári bemutatót a Könyvek Boltjában tartották.

Bokros Judit

Szöllősi Mátyás ismét prózakötettel jelentkezett. A Fóbia kapcsán Schneider Beáta kérdezte a székesfehérvári Könyvek Boltjában rendezett bemutatón

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Költő, író, fotóriporter – a kortárs magyar irodalom egyik figyelemre méltó alkotója több területen is jelen van. Verset- és prózakötetet is írt, a „Fóbia” utóbbiak közé tartozik, és már tudható, hogy a szerző többkötetesre tervezi.

Az idén megjelent első részben egy fizikusnő utazásán keresztül merülhet alá az olvasó egy különleges világba. Részben családregény, részben krimi, részben lélektani regény, amelyben a fizikai elméleteknek is fontos szerep jut, de nagyon érdekes tálalásban – Szöllősi Mátyás regényéről a moderátor, Schneider Beáta kérdései nyomán tudhattunk meg többet a könyvesbolt családias környezetében.

Az író egyebek mellett elmondta: a nyolc, egymástól jól elkülöníthető egységből álló első részben a fizikusnő egy bűneset feltárásán keresztül szembesül családja terhelt múltjával, s maga is nyomozni kezd. Bizonyos szempontból bűnügyi regényről van tehát szó, ám a szöveg ennél összetettebb, transzgenerációs problémák is fölmerülnek benne. Mivel az utóbbi időben sok fizikai tárgyú könyvet olvasott, és ezekben a húrelméletről is szó volt, így ez szintén bekerült a regénybe – mesélte Szöllősi Mátyás, akire nagy hatást tett a „Mi a gubanc a fizikával?” című könyv is. Ám a Fóbiában főleg egyfajta esszenciáját kívánja adni az általa olvasottaknak, könnyen érthető formában. A látványos borítóhoz felhasznált talányos fotó ugyancsak Szöllősi Mátyás munkája, ez is ráerősít a kötet tartalmára.

Magáról az írás folyamatáról így vallott a szerző: ugyan határozott elképzelései vannak, mégis sok minden írás közben alakul, tényleg olyan, mintha a szöveg egy kicsit saját magát írná. Zenét hallgatni is szeret, miközben dolgozik, de csak instrumentális muzsikáról lehet szó, mert más elvonná a figyelmét. Itt megemlítette a kedvencek között az észt zeneszerzőt, Arvo Pärtot. Az is kiderült, hogy Szöllősi szereti a párbeszédeket, a kiélezett helyzeteket, hiszen a dialógusokban egészen külön világok is ütközhetnek.

A könyv kapcsán elhangzott még, hogy van benne némi társadalomkritika is, illetve hogy a főszereplővel ugyan sok rossz történik, mégis, ezáltal tud fejlődni, előrébb lépni.

A regény tudatosan egy nagyon izgalmas képpel fejeződik be, így az olvasó már várja a folytatást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában