2024.05.22. 16:00
Szakkörök alkotásaiból tárlat nyílt Dinnyésen
A vármegyei szakkörök alkotásaiból hozott létre tárlatot a Nemzeti Művelődési Intézet, melynek megnyitójára május 21-én, Dinnyésen került sor.
Fotó: Nemzeti Művelődési Intézet
A dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ ad otthont a Nemzeti Művelődési Intézet gondozásában működő „A Szakköri program” Fejér vármegyei kiállításának, melynek megnyitójára május 21-én, kedden került sor. A Magyarországi Alkotóművészek Közép-és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága (M-ART) segítségével jöhetett létre a tárlat, melyet Major Lászlóné, a Nemzeti Művelődési Intézet módszertani referense nyitott meg.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/XboAQ7e863YmOzozqaNYzB9I4S8xKxZV8skYEKuiWzA/fit/750/1000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgyZjljZTYwY2EwMTQ2ZDE4ZjhiM2JjMTBkYzhlM2Yx.jpg)
Major Lászlóné a feol.hu-nak elmondta, 2023. októberétől 39 településen mintegy 75 szakkör kezdte meg működését, a legkülönbözőbb műfajokban és technikákkal: makramé, gyöngyfűzés, vesszőfonás, nemezelés, baba-mama horgolás, bútorfestés, mézeskalács készítés, quilling, tojásfestés, gyertya készítés, szövés kereten és gyöngyszövés is szerepelt a lehetőségek között. A Nemzeti Művelődési Intézet ötfős közösségeknek biztosított eszközöket és alapanyagokat, a szakköri munkákat és a haladást a csoportok vezetői fotókkal dokumentálták. Ezeknek a csoportoknak az alkotásaiból nyílt tehát a dinnyési tárlat, melyet a megnyitón Sevella Zsuzsanna, az M-ART elnökségi tagja mutatott be a közönségnek, s melyen Varró János népzenész biztosította a remek hangulatot. A kiállítás május 31-ig látható a Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központban.
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/wjjjN0xfzOHS0GAcKdQUYPpSyYrvE9AOCj9h2-Atgmw/fit/1200/902/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlOWRiMzEzYjdhYTQ4NTVhMTRiYTlmYzVmM2M2NWI1.jpg)
![](https://cdn.feol.hu/2024/05/3Dd8msC86V4fTa0rrR_SjtpEZEM1afQCgPwPxprqEJo/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlNmEyNjc3NjliNTQ2ODZiOTI5NWFiY2FhNGYyNTI3.jpg)