Folytatódik a hagyomány

2024.05.05. 13:00

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Szent Ágota Napot

A település védőszentje tiszteletére rendezik meg május 11-én, szombaton a Szent Ágota Napot Sárszentágotán.

Héjj Vivien

Az érdeklődőket a Szent Ágota Templom és Zarándokhelyen várják

Fotó: FMH-Archív

Tizenegyedik alkalmához érkezik a már hagyományosnak számító települési program, mely a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete, a sárszentágotai önkormányzat és a Szent Ágota Plébánia szervezésében valósul meg.

Az események helyszíne a Templom utca 1. szám alatti Szent Ágota Templom és Zarándokhely, ahol 12:10 órától tartják a program megnyitóját, majd az érdeklődők a sárbogárdi Huszics Vendel Kórus hangversenyét élvezhetik. 13 órától szentmisét celebrál Spányi Antal megyés püspök, majd 14 órától a sárszentágotai Meseerdő Óvoda és a Szent Ágota Általános Iskola gyermekeinek, tanulóinak előadása kezdődik. Egy órával később motoros felvonulás indul a mellrák elleni küzdelem jegyében.

A programok ideje alatt ingyenes egészségügyi szűrések várják a jelenlévőket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában