Előadás

2024.06.17. 18:00

Csütörtökön Csákvárra érkezik Hobo József Attila estje

Csütörtökön Csákvárra érkezik Földes László, azaz Hobo József Attila estje, a Nincs bocsánat, amivel lassan tíz éve járja az országot és a határon túli településeket. Az előadás ingyenes!

Feol.hu

A József Attila versek Hobo tolmácsolásában Csákváron is megszólalnak

Fotó: Eori_Szabo_Zsolt

„József Attila Hobo számára olyan fontos költők sorába tartozik, mint Pilinszky János, Villon, Faludy, Viszockij, Ginsberg. Hobót régóta foglalkoztatja József Attila költészete – már első koncertjein is előadta a költő megzenésített verseit” – olvasható a Nemzeti Színház oldalán, mely az előadót is idézi: „József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással az volt a célom, hogy bevonjam és továbbgondolkodásra késztessem a nézőt.” 

A Nincs bocsánattal a 2005-ös bemutató óta Hobo bejárta az egész országot és a határon túli magyarlakta vidékeket is. A 400. estet 2016-ban tartották, az előadások száma azóta csak nőtt. Június 20-án a csákváriaknak is lehetőségük lesz meghallgatni József Attila verseit Földes László tolmácsolásában. Az előadás 18 órakor kezdődik a Floriana Könyvtár és Közösségi Ház színháztermében. A belépés ingyenes, a programot 14 éven aluliaknak nem ajánlják! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában