Jövő héten vége

2024.06.20. 17:30

Egy fehérvári festő kiállítása nyílt Bodajkon

Az önkormányzat épületében, a testületi tanácsteremben kapott helyet Antal András önálló kiállítása.

Palocsai Jenő

A kiállított festmények, és a lehunyt szemű szereplők egy gazdag színvilágban engedik barangolni az érdeklődőt

Fotó: Sinkó Viktória / Feol.hu

Már óvodás korában is órákat elvolt Antal András, ha kapott édesanyjától papírt és ceruzát, ám az első valódi siker az általános iskolában érte, a felsősök rajzversenyén. Aztán volt néhány többéves szünet, például mikor a zene felé fordult, vagy amikor 24 éves korában tetoválni kezdett. Utóbbiban igazán sikeres volt, maga sem hitte volna, hogy ennyire az lehet. Ám hiába a szaporodó tetoválás megrendelések, rájött, hogy szüksége van a saját alkotásokra, így egyik kép készül a másik után. Antal András festő most is látogatható önálló kiállítása a bodajki városháza Szent István termében nyílt.

Fotó: Sinkó Viktória / Feol.hu

„Sok szeretettel gratulálok Andrásnak, a művésznek, az alkotások kapcsán, a további munkájához sok sikert és jó egészséget kívánok” mondta a megnyitón Wurczinger Lóránt polgármester.

A közel negyven képből álló tárlat július 1-ig látogatható. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában