Talányos ezüst tál került elő

Három hónappal ezelőtt Dézsy Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező, a kincsegyüttes rejtélyeinek kutatója lapunkon és online hírportálunkon keresztül nyilvános felhívást közvetített azzal a céllal, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban található római kori kollekció még ismeretlen, lappangó darabjai bekerüljenek a gyűjteménybe. Egy inkognitóját megőrizni kívánó magánszemély, a Seuso-kincs lelkes rajongója 10 millió forint jutalmat ajánlott fel annak a becsületes „megtalálónak”, aki az ezüstkészlethez tartozó újabb tárgyat szolgáltat be március-április-május hónapban. Az új tárgy átadójának a jutalom mellett garantálták a teljes diszkréciót és névtelenséget is.

A díjfelajánlást május 31-ig tartotta érvényben a kezdeményező, a kitűzött 10 millió forintot eddig helyezte letétbe egy budapesti ügyvédi irodánál. A határidő lejártát követően Dézsy Zoltán tájékoztatást adott a kezdeményezés pozitív hatásáról, annak ellenére, hogy újabb Seuso-tárgy nem került elő.

– Sok visszajelzést, bejelentést kaptunk. Elmondható, mint a legutóbbi májusi Seuso-közönségtalálkozón is tapasztaltam Szabadbattyánban, az emberek érdeklődők és segítő szándékúak. Mint a díjfelajánlás közvetítőjéhez sokan fordultak hozzám különböző tárgyakkal és fotókkal, amelyekről azt hitték, hogy a késő római kori ezüstkészlethez tartoznak. A tudomásomra jutott információkból egyértelműen kirajzolódik, hogy két olyan titkos gyűjtői kör is létezik, akiknek Seuso-tárgyak vannak a birtokukban. Ők kisebb tárgyakat birtokolnak, 10-15 darabot. Lényeges, hogy nem bűncselekmény útján jutottak hozzá, hanem vásárlás révén. Viszont nemcsak a felajánlott 10 millió forint lehet kevés számukra egy tárgyért – a Seuso-kincs értékéhez viszonyítva –, de gyűjteményüket és egzisztenciájukat sem hajlandóak kockáztatni.

A korábbi 2000-es évek eleji állami és a mostani magánjellegű díjkitűzés tapasztalata sok tekintetben egybeesik: különböző tárgyak változatos kínálatáról érkeztek bejelentések. A többség azért jelentkezett, mert jószándékúan és komolyan segíteni akart, míg akadtak olyanok is, akik csak egyszerűen eladni szerették volna a birtokukban lévő értékeket. Előzőleg előfordult, a Polgárdi határában talált 1920-as években készült Diana-próbajeles ezüst cukortartóról, jelenleg pedig art deco gyümölcskínálóról, és szép bécsi ezüstökről gondolták, hogy az ókori készlethez tartoznak. A legérdekesebb tárgy egy antik ezüst tál, róla az alábbiakat tudhattuk meg a Seuso-rejtélyek kutatójától.

– Igaz, nem Seuso, de mind esztétikai, mind az ezüst értékében talán a legnagyobb figyelmet érdemlő darab, amellyel egy idős házaspár jelentkezett. Mivel a tálon vadászok és szarvasok vannak – hasonlóan a Seuso-kincs fő darabjához a vadásztálhoz –, valamint a tál megvásárlása az 1980-as évek elejére esett, a tulajdonosok úgy vélték, a késő római ezüstkincshez tartozhat. Ezt a tálat egy Bizományi Áruház előtt áruló neppertől vásárolta a pár férfitagja. Annak idején a házaspárnak jól menő fodrászüzlete volt a közelben. Az ezüsttárgy eladója lelkére kötötte a vevőnek, ne nagyon mutogassa senkinek, ha el akarja adni, akkor azt csak külföldön tegye…

Ennyi a talányos ezüst tál története, amit érdemesnek tartottunk arra, hogy szakértőtől is érdeklődjünk róla. Jajesnica Róbert Munkácsy-díjas ötvösművész, akihez Dézsy Zoltán vitte el a tálat, mint ötvösmunkát figyelemre érdemesnek találta anélkül is, hogy köze lenne a Seuso-kincshez. A rajta található fémjel alapján 1867 és 1937 között készült 900-as finomságú ezüst. Van olyan szakértő, aki az domborműves tál motívumvilágát, valamint a rajta íjjal ábrázolt vadászok öltözetét és fejfedőjét (frígiai sapka) a szkíták viseletének tartja. Előfordulhat, hogy az egyedinek tűnő ezüst tálon a szkíta motívumokat a készítő ötvös valamiről lemásolta, nem magától találta ki. Az sem kizárt – erre az alaposabb anyagvizsgálat adhatna választ –, hogy az antikvitást valamilyen okból „megfiatalították”, a készítésének idejére utaló fémjelt utólag ütötték bele. Az értékesítés körülményei az ezüstnemű ugyancsak rejtélyes származására utalhatnak. Egy megkérdezett régész szerint, a stílusjegyek alapján általa újkori eredetűnek vélt ötvösmű gazdát cserélhetett valamilyen lopás útján vagy korábbi háborús események idején vidéki kastélyok vagy városi paloták kifosztása során.