Bepillantás egy múzeum kulisszái mögé – Interjú Kovács Loránd Olivérrel, a SZIKM új szakmai igazgatójával

Szakmai igazgatóként milyen jellegű feladatokat lát majd el a Szent István Király Múzeumban?

– Az intézmény főigazgatója irányítja közvetlenül a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontot. Az összes többi részleg rajtam keresztül csatlakozik be a főigazgató úrhoz. A közvetlen operatív vezetés hozzám tartozik és emellett továbbra is közvetlenül irányítom a Gorsium Régészeti Parkot. Ez az intézmény operatív irányítását jelenti, tehát azt, hogy jogszerűen üzemeljen, másrészt, hogy a kitűzött célokat teljesítse, harmadrészt, hogy a fenntartó, a székesfehérvári önkormányzat által biztosított forrásokat a lehető leggazdaságosabban használja fel az intézmény. Ez az alap feladat. Ez nagyon szárazan hangzik elsőre, de igazából ennek az érdekessége – vagy amiért jó egy ilyen pozíciót elvállalni – az az, hogy gyakorlatilag egyszerre kell érteni a különböző muzeológiai irányzatok elvárásait, a látogatók vágyait, és meg kell oldani azt, hogy mindez pénzügyileg is működőképes struktúra mentén valósuljon meg. A kihívást az egyensúlyi helyzet megteremtése jelenti. 

Melyek a főbb szempontok az időszaki kiállítások kiválasztásánál?

– Az időszaki kiállításoknál az első szempont, melyet figyelembe kell venni, az, hogy mi vonzza a közönséget. De itt is megvan ugyanaz az egyensúlyi játék, amit említettem. Figyelembe kell venni, hogy ez egy múzeum, nem pedig egy vidámpark, nem lehet bármi áron szórakoztatni. Nem is ez a fő feladatunk. 

A másik, ami nagyon fontos, a lokalitás, de ezt is árnyaltabban kell látni. A Szent István Király Múzeum gyűjteménye országos szinten is kiemelkedő több témakörben is. Ilyen például a régészeti gyűjtemény vagy a kortárs képzőművészeti gyűjtemény, amelyek országos szinten is nyilvántartott gyűjteményi részek. A helytörténeti emlékek miatt a történeti és részben néprajzi gyűjtemény is rendkívül fontos, hiszen ebben található Székesfehérvár és vonzáskörzetének közvetlen múltja. A történeti és a régészeti gyűjtemények az újkor tájékán véget érnek, onnantól kezdődnek a néprajzi, ipartörténeti gyűjtemények. Ezek külön gyűjteményi egységek minden intézményben, tehát nem székesfehérvári specialitás. De, ha egységében nézzük, akkor olyan témákat szolgáltatnak, amelyek érdeklik a látogatókat. 

A látogatók között két fő csoport van. Az egyik a helyi és a környező lakosság, amelynek érdeklődése igencsak számottevő, hiszen a Múzeumok Éjszakája leglátogatottabb vidéki helyszíne volt a Szent István Király Múzeum; és nagyjából ezer fővel maradt csak el a Magyar Nemzeti Múzeum látogatottságától. Tehát a Szent István Király Múzeum országos szinten is jelentős múzeumnak számít, nem csak a helyi közönséget vonzza be az intézmény. Természetesen feladataink közé tartozik a helyi közönség igényeinek kiszolgálása is: ebbe belefér akár az is, hogy egy helyi nyugdíjas klubot például a székesfehérvári malmok érdeklik. Emellett Székesfehérvár egyre jobban működő turizmussal is rendelkezik, amihez hozzátartozik az is, hogy a város egyfajta agglomerációs, rekreációs szerepet is betölt Budapest felé. Ez azt jelenti, hogy a múzeumba behívható közönség köre nem korlátozódik a vármegyére, hanem számítani lehet a fővárosiakra is, ami jelentős helyzeti előnyt nyújt. 

Ezek szerint a múzeum sokak érdeklődésére számot tarthat, de mennyire könnyű egy-egy kiállításra behúzni az embereket? 

– Olyan kommunikációs zaj van a világban, nemcsak általánosságban, hanem kulturális téren is, hogy azt egyre nehezebb átütni. Komoly kommunikációs-marketing háttértevékenységre van szükség ahhoz, hogy eljussunk az emberekhez, akiknek egyre erősebb impulzusokra, élményekre van szükségük.

Igényli-e a közönség, hogy a kiállításoknak legyen interaktív részük is?

– Az interaktív elemek alkalmazása a kiállításokon leginkább egy divathullámnak tekinthető. Magyarországon jelenleg a közönség nagyon igényli az interaktivitást, ugyanakkor az látható, hogy az európai trendek változnak. Nyugat-Európában lecsengőben van az, hogy gombokat nyomkodunk, VR-szemüveget veszünk föl. Az emberek inkább a klasszikus kiállításokat keresik, ahol valódi tárgyakkal találkozhatnak, melyeket élményszerűen mutatnak be nekik, de túlhangsúlyozott interaktív eszközök nélkül. Nem arról van szó tehát, hogy egy körömnyi kerámiadarab áll a vitrinben és találjuk ki, mi az, hanem ott van mellette egy teljes rekonstrukció és leírás, kisfilm, stb. arról is, hogy azt mire használták. Egy kiállítás tervezésekor pénzügyileg nincs különbség aközött, hogy egy x összeget érintőképernyőre költsünk el, vagy egy törött edényből replikákat gyártsunk, a végösszegek nagyjából megegyeznek a két esetben.

Magyarországon a kiállításlátogató közönség még elvárja a digitális eszközöket, de mindig van egy pár évnyi csúszás abban, hogy a külföldön jelenlévő trendek nálunk is megjelenjenek. Az emberek elmennek külföldre, ott látnak valami újdonságot, aztán hazatérve itthon is azt keresik, azt szeretnék látni. Ilyen csúszással érkezett hozzánk az az elvárás is, hogy mindenáron digitális eszközökkel zsúfoljuk tele a kiállítást. 

Például az, hogy monitoron menjen egy kisfilm?

– A filmvetítés önmagában már nem számít interaktívnak, ez már mondhatni alapkategória. Nem ennek a kiváltása zajlik, hanem a közönség olyasmit keres, amikor például egy érintőképernyőn ecsettel egy feltárást végezhet el. Ez az, ami interaktívnak számít. Az ilyen szórakoztató elem költségei viszont igen nagyok. Nem az eszköz kerül sokba, hanem a szoftver, amelyet külön ki kell fejleszteni a meghatározott igények, célok szerint. Ennek összege milliós összegektől a csillagos égig terjedhet. 

Nehéz elképzelni, hogy megéri egy ilyen összeg elhelyezése a kiállításon. Megtérül egy ilyen beruházás?

– Az ilyen beruházások hosszú távon térülnek meg, egy múzeum szempontjából – hacsak nem pályázati forrást talál rá – a megtérülést nem az egy darab időszaki kiállítás jelenti. Ilyenkor olyan anyagok készülnek, amelyek kitehetőek a múzeum honlapjára vagy beépülnek később valamelyik állandó kiállításba. Így öt, de leginkább tíz évnyi megtérülési időről beszélhetünk. Ugyanakkor van egy másik szegmens vagy szempont is, amelyben megtérülnek az ilyen befektetések. A múzeumok alapfeladata a saját kulturális értékeink bemutatása és őrzése. A Szent István Király Múzeumnál például 150 éves hagyománya van annak, hogy a kulturális értékeket a nagy közönséghez eljuttassa. Az, hogy aktuálisan ez hogyan történik, igen nagyot változott az elmúlt 150 év során. Régebben egyszerűen ki voltak állítva a tárgyak, emlékek, ma viszont már a kiállításhoz, az ott látható tárgyakhoz társítani kell valamilyen élményt is. Ez a XXI. századra kialakuló kommunikációs zajban komoly kihívás.

Vagyis küzdeni kell az emberek figyelméért.

– Így van. A versenytársak, bármennyire is furcsa vagy nem tetszik, a TikTok, a YouTube és társaik. Ezek elől a platformok elől kell tudni felállítani a közönséget és felkelteni az érdeklődésüket. El kell érni azt, hogy ha az interneten megnézett egy harminc másodperces anyagot, akkor sétáljon el megnézni a kiállítást is. 

Ez nagyon nehéz feladatnak tűnik. Nyilvánvalóan mindig van egy magaskultúrát is fogyasztó közönség, de az átlagembernek mi olyat adhat ma a művészet, amit az imént említett fórumokon nem kap meg? Mit lehet mondani, mi az, amiért a ma embere felálljon a TikTok elől, és elmenjen megnézni egy tárlatot, legyen az kortárs vagy középkori. 

– Az élmény a kulcsszó. Úgy kell megoldani, hogy „egyszerűen” élvezhető legyen a tárlat. Például ott van Gorsiumban az agyagkatona-kiállítás, ahol az eredeti műtárgyak (agyagkatonák) tökéletes másolatait láthatjuk. A hangulat, amit a tárlat visszaad, nem található meg máshol. Nem veszi fel vele a versenyt semmilyen film, videó vagy hangzó anyag. Aki ellátogat a tárlatra, úgy érzi magát, mintha a valódi darabok között lenne Kínában. A kiállítás egyik legérdekesebb pontja pedig azt az érzést kelti, mintha benne állnánk a sírban a katonák között. Az ilyen típusú élményekre kell gondolni, mert önmagában a kulturális érdekesség nem üti át a korábban említett zajt. Kiemelten fontos a kommunikáció és a marketing. Minden, ami markánsan különbözik az emberek hétköznapi életétől, felkelti az érdeklődésüket, de a megmozgatásukhoz, elérésükhöz szükség van a kommunikációs eszközökre is. 

Nagyon jó kortárs gyűjtemények vannak nálunk. Ahhoz, hogy ezekre bejöjjenek az emberek, önmagában a név nem elég. De ha ez úgy van becsomagolva, hogy például animáció segítségével meg van mozgatva a marketinganyagon egy figura, egy oszlop vagy bármi, akkor már fel lehet kelteni az érdeklődést. 

A szórakoztatáson túl mik tartoznak ma egy múzeum feladat közé?

– Alapvetően egy múzeum feladata minden, ami az egyetemes emberi és speciálisan a magyar vagy helyesebben szólva Kárpát-medencei kulturális örökségünk megőrzéséhez és hasznosulásához-hasznosításához tartozik. Feladatunk minden olyan műtárgy összegyűjtése, ami a kulturális örökségünkhöz tartozik vagy tartozhat a jövőben. Ez utóbbi egy nagyon fontos kitétel. Hiszen a történeti vagy néprajzi gyűjtemények ilyet is tartalmaznak. Van például olyan intézmény, amely már elkezdte gyűjteni a nyolcvanas évektől napjaink felé a műanyag, fröccsöntött kínai eszközöket. Ez most durván hangozhat, mert nekünk ez most leginkább műanyag vacak, amitől nem győzünk megszabadulni, de 150-200 év múlva, ha aki a gyűjtést végezte, jól választotta ki a tárgyakat, ezek akár a legértékesebb darabokká is válhatnak a gyűjteményben. 

A következő feladat a megőrzés, amely nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt elképzelik a nem múzeumban dolgozó emberek. Az egy jó dolog, hogy egy tárgy bekerül egy raktárba, vagy szerencsés esetben azonnal egy kiállításra, azonban a műtárgyak állapotát fenn is kell tartani. Egy múzeumnak az is a feladata, hogy szó szerint az örökkévalóságig megőrizze a műtárgyakat. Ez viszont értelemszerűen ellentétes azzal, amit egy műtárgy tud. Nem mindegy, hogy miből van egy műtárgy. Minden anyagtípusnak van egy élettartalma. Egy kőeszköz élettartalma lehet tízezer év, de egy műanyag küblié mondjuk ötszáz év. Itt jönnek a restaurátorok, aki a Szent István Király Múzeumban is dolgoznak. A feladatuk az, hogy az öregedési folyamatot a lehető leginkább lelassítsák, és hogy ha nem is az örökkévalóságig, de a lehető leghosszabb ideig meg lehessen tartani ezeket a műtárgyakat. Ez egy rendkívül költséges folyamat, hiszen a bonyolult és gyakran drága munkafolyamathoz társul egy olyan raktárrendszer is, amelyben szabályozni lehet a páratartalmat, a hőmérsékletet, az uv-sugárzást, stb. A textil, a bőr és a papír alapú tárgyak megőrzése az egyik legköltségesebb folyamat. 

A másik feladat a bemutatás, amelynek van még egy lényeges eleme, ami az elmúlt körülbelül két évtizedben kezdett el népszerűvé válni Magyarországon, s amelyben úttörő volt a Szent István Király Múzeum, és azon belül is Gorsium. Ez az elem a különböző hagyományőrző rendezvények. A hagyományőrzés nem tökéletes kifejezése annak, amiről valójában szó van. Pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy újrajátszás. Például egy középkori hagyomány sajnos nem mint élő hagyomány maradt fent, így ezeket újra kell teremteni a rendelkezésre álló forrásokból. Ezek például azok az élmények, ahol a látogató észre sem veszi, hogy egy csomó régészeti korú tárgy használható másolata veszi körül, hanem egyszerűen belecseppen az életérzésbe. 

Mindemellett fontos feladat a műtárgykölcsönzés is. A Szent István Király Múzeum is folytat műtárgykölcsönzést, akár nemzetközi kiállításokhoz is. Önmaga is kölcsönöz és biztosít más helyszíneknek kölcsöntárgyakat. Ennek szép példája az Árpád-ház kiállítás, ahol hatalmas mennyiségű kölcsönzött tárgy volt megtekinthető Székesfehérváron. 

Szeretném kihangsúlyozni, hogy a Szent István Király Múzeum kiemelten jó helyzetben van a hazai múzeumokhoz képest. A székesfehérvári önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a múzeumára. Minden városi programban szerepet vállal az Intézmény és pénzügyileg is stabil, állandó hátteret biztosít Székesfehérvár városa.