Író-olvasó találkozó

2024.07.08. 14:00

Érdeklődő közönség fogadta az írónőt

Közvetlen, családias hangulatú alkalom zajlott Lovasberényben a meghirdetett könyvbemutatón és író-olvasó találkozón.

Bokányi Zsolt

Örömmel dedikálta könyvét a szerző!

Fotó: A művelődési központ

Ahogyan azt már korábban is megírtuk, könyvbemutatóval egybekötött, író-olvasó találkozóra hívták az érdeklődőket péntek délután Róth Nóra „Szerelmi baj” c. kötete kapcsán. A Róna József Művelődési Ház könyvtárában vagy kéttucatnyian várták érdeklődve az alkalmat, ahol Horváthné Borostyán Tímea könyvtárvezető irányításával zajlott a beszélgetés az írónő a faluhoz való kötődéséről, a civil életéről és az íróvá válásának útjáról, melynek a legutóbbi állomása ennek a regénynek a megjelenése.

Vagy kéttucatnyian várták érdeklődve az alkalmat.
Fotó: A művelődési ház

Róth Nóra elmondta: – Meséltem a lelkes egybegyűlteknek a könyv születésének körülményeiről, a hozzá kapcsolódó kutatómunkáról mellyel az írói válságot is sikerült elkerülnöm, az írói módszereimről és a további álmaimról. Beszélgettünk az olvasási szokásaimról: elmondtam, íróként a történeten kívül az adott regény narrációjára, szerkesztésére, szóhasználatára is gyakran figyelek. Végül beavattam a közönséget abba is, hogyan élem meg a nyilvánosságot a regénnyel kapcsolatban, és bevallottam, hogy introvertáltként egyelőre kívül esik a komfortzónámon a szereplés, de igyekszem ezt is elsajátítani. Összességében új élményekkel gazdagodva búcsúztam az olvasóimtól azzal a reménnyel, hogy hamarosan újra ugyanott beszélgethetünk egy újabb regényről. – Az érdeklődők izgalmas kérdésekkel tarkították a kérdezz-felelek „játékot”, és sok-sok pozitív visszajelzéssel bátorították a szerzőt, a könyv mielőbbi folytatásra, melyre ígéretet is tett az olvasók nagy örömére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában