2 órája
Addig fest, míg ki nem esik kezéből az ecset
Emlékvagyonunk végtelen címmel nyílt kiállítás Gaál János restaurátor munkáiból szombaton a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában. A megnyitón köszöntőt mondott Juhász Katalin etnográfus, népdalénekes és Szabó Zoltán etnográfus, népzenész.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A Gaál János restaurátor, bútorfestő iparművész munkáit bemutató tárlatot Juhász Katalin etnográfus, népdalénekes nyitotta meg, felidézve a több évtizedes ismeretségüket és a művész pályájának kiemelkedő pontjait. Gaál János diplomamunkájának témája a kalotaszegi Kispetri református templom két festett mennyezetkazettájának restaurálása volt. Munkássága fél évszázada alatt fölelevenítette a templomi mennyezetfestés több száz éves hagyományát. Alkotásai szinte az egész Kárpát-medencében láthatóak: templomokban, iskolákban, magánlakásokban és házak belső tereiben egyaránt megtalálhatóak munkái.
Gaál János megköszönve a kiállítást szervezők munkáját, elmondta, nagy öröm számára, hogy a munkáinak egy részét bemutató tárlat létrejöhetett Székesfehérváron is. A bútorfestésre nem csak munkaként tekint, az életének szerves része, több mint hivatás. Otthonát számtalan, általa festett bútor és berendezési tárgy díszíti. Művészi hitvallásáról pedig eképp nyilatkozott: – Egy nép öntudat nélkül olyan, mint a test, amelyből elszállt a lélek. Az a nép, amely életformáját, hagyományait, szokásait, nyelvét, történetét, művészetét elfeledte, egyéniségét elvesztette, az a nép saját maga fölött húzta meg a lélekharangot. Amit tettem, amit csináltam, azt mind nem érdemért és hasonlókért tettem, hanem azért, hogy ne szólaljon meg ez a lélekharang – fogalmazott Gaál János, hozzátéve, addig fog festeni, míg ki nem esik kezéből az ecset.
Gaál János az érettségi után az Állami Pénzverdében tett szakvizsgát, majd tárgyrestaurátorként szerzett egyetemi diplomát. Később a Magyar Néprajzi Múzeum munkatársa lett. Művészete festett kazettás mennyezeteken, berendezéseken, bútorokon köszön vissza, melyeken szakrális szimbólumokat jelenített meg. Munkái számtalan hazai és külföldi kiállítás nyílt ezidáig. Többször adományozott munkákat a hazai és a határon túli magyar református templomoknak, valamint többek között a kárpátaljai Tiszaújlak magyar iskolájának is. A reformáció 500. évfordulója alkalmából a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban helyezték el azt a közel 100 négyzetméteres falmennyezetet, amely 144 festett kazettát tartalmaz.
A 18–19. században még szép hagyománya volt a bútorfestésnek, amely nagy szakértelmet és odafigyelést kívánt. A háztartás bútorait a bútorkészítő műhelyek megjelenése előtt a család férfi tagjai készítették, majd az elkészült remeket kifestették. A bútorfestés hagyománya fennmaradt a műhelyek megjelenése után is, a festésük motívumkincse pedig még sokszínűbbé vált. A bútorfestés nem azt jelentette akkoriban, mint napjainkban: a bútorokat nem kenték le egy színnel, bevégezve ezzel a munkát, hanem minden tájegységnek saját színvilága, motívumkincse, szigorú szabályrendszere volt.
A szakma mára azonban gyakorlatilag eltűnt. Bútorfestéssel ma már csak az emberek két csoportja foglalkozik: azok, akik otthon hobbiból kifestik a bútoraikat, és azok, akik a bútorfestés igazi művészeivé váltak. Az iparművészek munkái még őrzik a magyar népi díszítőművészet egykori gyöngyszemeit, motívum- és formakincsét. A székesfehérváriak most lehetőségük nyílik egy, a Népművészet Mestere címet magáénak tudó bútorfestő munkáit megcsodálni a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent Korona Galériájában. A megnyitón közreműködött Szabó Zoltán etnográfus, népzenész, aki előbb tárogatón majd dudán játszott a közönségnek. A kiállítás szeptember 14-ig hétfőtől péntekig 9–17, szombaton 9–15 óra között látogatható, a belépés ingyenes.
